Sulík friss kiflijei

sulík vél

Mondhatnánk, hogy a korrupcióellenes valamint az igazságügy és a belügy hatékonyabb működését szorgalmazó tüntetések idején nincs ezeknél fontosabb téma az országban. Azonban akad, aki mégis talál. Itt vannak például Sulík friss kiflijei.

Az SaS elnöke épp húsvétkor érezte szükségét annak, hogy pálcát törjön az üzletek fölött, amelyek az ünnepek alatt zárva vannak. Ez a fejcsóválás elég árulkodó. Mégpedig abban az értelemben, hogy tiltakozzanak az emberek bármilyen bőszen a tereken Fico vagy Pellegrini kormánya ellen – valójában nincs más alternatíva.

A legerősebb ellenzéki párt elnöke megmutatta, ő nem alternatíva. 

Kérdezhetik, miért. Térjünk csak vissza a friss kiflihez. Richard Sulík azt a törvényt bírálta, amely elrendeli, hogy a boltok az ünnepek alatt zárva legyenek. Véleménye szerint az állam megveszteget egy társadalmi csoportot, keresztény mázzal bevonva. Úgy, ahogy bizonyos csoportok számára a vonatközlekedés ingyenes, most ennek a haszonélvezői az eladók, ellenben más szakmák ebből nem profitálnak, mert nekik ünnepnapon is dolgozniuk kell.

Sulík azonban azzal nem számolt, hogy Szlovákiában olyan sokan vannak a kizsákmányoltak, és olyan rossz, embertelen körülmények között dolgoznak, hogy még ez a rossz törvény is jól jött nekik. Az SaS elnöke alábecsülte a hívők, a konzervatív polgárok reakcióját, akik elfogadták a boltzárat. Pedig Sulík legközelebbi politikai partnerei, az egyszerű emberek és a kereszténydemokraták épp ilyen szavazóbázis támogatását élvezik. Sulík nemcsak a szociális érzéketlenségét villantotta meg, hanem politikai amatőrként viselkedett. Akinek kormányfői ambíciói vannak, annak nem megosztani, hanem összekötni kell.

MÁRIUS KOPCSAY

a TASR hírügynökség munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?