Spanyolország nem Görögország

<p>Ha Portugália, Írország, Olaszország, Görögország, Spanyolország sorát vesszük számba, amelyekről két éve még azt jósolták, bedőlnek, egy kicsit fellélegezhetünk. Azzal, hogy immár Spanyolországot is elérte a válság, az összes potenciális gyengélkedő megbetegedett, ezután talán már csak felfelé vezethet az út.</p>

Tulajdonképpen az előrejelzés pontos volt, hiszen más uniós állam nem rendült meg. Igaz, időközben felmerült Belgium neve is, de csak átmenetileg. Ha a megerősödött külső nyomásra a spanyolok is átfogó reformokkal válaszolnak, talán megjelenhet a fény az alagút végén. Persze nem minden ország válaszolt megfelelően a kihívásokra. Írországról már régen nem szólnak a hírek, mert gazdaságát sikerült konszolidálnia, és az Olaszország körüli bonyodalmak is hamar lecsengtek. Mivel az Ibériai-félsziget egy gazdasági egységet alkot, Spanyolország krízise egyben Portugália legnagyobb gondja. Tulajdonképpen csak Görögország jelent továbbra is akut problémát, de ez külön fejezet.

Spanyolország mutatói részben jobbak, mint az EU-átlag – az eladósodottság „csupán” 80%-os a 90%-kal szemben, ellenben munkanélküliségi rátája duplája, és bankszektora szintén kivérzett. A tavaly novemberi választások után hatalomra került kormány már bele is fogott a reformokba. A baj csak az, hogy a megszorítások tovább csökkentik a gazdasági növekedést. A hispánok igazi gondja azonban az autonóm közösségek gazdasága. Azok kevésbé törekednek kiegyensúlyozott költségvetésre, az eladósodottság megállítására.

Noha a három és fél éve tartó nyugat-európai válság már több alkalommal borította be fellegekkel a szlovák gazdaság egét, Spanyolország lehetséges bedőlése mégis komoly következményekkel járhat számunkra is. Eddig külső anyagi segítségre három kis ország, Írország, Portugália és Görögország szorult. Ez „benne volt a pakliban”, erre többé-kevésbé megvoltak Brüsszel saját forrásai is. Csakhogy az európai stabilitási pénzügyi eszköz létrehozása, még inkább annak kibővítése 800 milliárd euróra valójában Olaszország és Spanyolország miatt történt. A szlovák politika neuralgikus pontja viszont éppen ez a pénzalap, pontosabban az, hogy mi történne velünk, ha egy nagy tagállamot kellene belőle kisegíteni. Ezért számunkra létkérdés, hogy gyorsan megoldódjon a spanyolprobléma, és ne kelljen ténylegesen kezességet vállalni. Erre jó eséllyel számíthatunk.

Horbulák Zsolt

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?