Smeres hazugságdömping

A szlovák–magyar kapcsolatoknak külön alfejezetet szenteltek: „Elutasítottuk a nagymagyar nacionalizmus bármilyen megnyilvánulását, a Magyar Gárdát, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumát, a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését vagy a határon túlról érkező provokatív látogatásokat és kijelentéseket. A hazug kampánnyal szemben megvédelmeztük a szlovák nyelvet. Az államnyelvtörvény módosításával a Szlovák Köztársaság területén biztosítjuk az információkhoz való hozzáférést az államnyelven.” A sor hosszan folytatható azzal, mennyi mindent tett a kormány a szociális államért, az emberek jólétéért, az igazságszolgáltatási rendszer javításáért és a korrupció elleni küzdelemben (!), miközben dübörög az ország, épülnek az autópályák, jönnek a befektetők, stabilitás van. Megtiltottuk a nyereséget az egészségbiztosítóknak és nem privatizáltuk a pozsonyi repteret meg a vasúti teherszállító céget, sőt visszavettük a Transpetrolt, amit a Dzurinda-kormány korábban eladott.

Bár a választások előtti kampányban a kormányzásról beszámoló politikai pártok hajlamosak rózsaszín szemüvegen át szemlélni az ország helyzetét, s főleg saját teljesítményüket, a Smer 100 pontos sikerpropagandája nemcsak a finom csúsztatásoktól, féligazságoktól vagy az összefüggések elhallgatásától hemzseg, hanem akadnak benne vaskos hazugságok is. Ráadásul a beszámoló alkotói mérhetetlen cinizmussal mondják rá a fehérre, hogy fekete, mintha azt sugallnák: az igazság az, amit mi állítunk, illetve az, amit a lakosság/választóink ebből elhisznek nekünk. Nem az tehát a kérdés, hogy a fekete valójában fehér-e, hanem hogy az emberek többsége feketének látja-e legalább a választások pillanatáig. Ha eleget ismételgetjük nekik, hogy fekete, akkor meggyőzhetjük őket. Ennek legjobb példája a szociális jelző teljes kisajátítása a Smer részéről: amit ők csinálnak, az szociális, amit az ellenzék tett korábban, illetve javasol, az antiszociális. A tények, gazdasági adatok, a szakértők véleménye mellékes, a lényeg az, hogy a Smer kapcsán a szociális állam ugorjon be az embereknek, az ellenzék hallatán meg a Dzurinda–Mikloš páros által szimbolizált „népnyúzó” és „hazaáruló” politika.

Ha ez a típusú agymosás és köztudat-manipulálás jórészt sikerrel jár, akkor már mellékes, hogy Szlovákia adóssága nem csökken, hanem rohamtempóban emelkedik. 2008 elején az államadósság még csak a bruttó nemzeti termék 27,5 százalékát tette ki, az idei év végén 40% fölé nő, sőt, ha beleszámoljuk a tisztán kreatív könyvelési célokkal kötött PPP-projektek (főleg autópálya-építkezések) pénzügyi terheit, akkor 50% fölé ugrik. Azaz csekély két év alatt sikerült megduplázni. Lehet, hogy a kormány segített megtartani (de nem megtartott!) 160 ezer munkahelyet, csak az a gond, hogy nagyjából ennyi munkahely meg is szűnt, és ennyivel nőtt a munkanélküliek száma (egyébként jóval gyorsabban, mint az unióban vagy a szomszédos országokban). A fölött meg már el lehet siklani, hogy a Fico-kormány alatt átadott 148 kilométernyi autópályából mennyit kezdtek el építeni, illetve mennyi épült meg jórészt a Dzurinda-kabinet alatt. A nagy sikerként elkönyvelt PPP-konstrukcióban készülő utak kapcsán meg véletlenül sem fogják a választók orrára kötni, hogy 30 éven keresztül nyögjük a többször megemelt és jelentősen megdrágult költségeket. Ha nem hiszik, nem látják, ha nem látják, nem tudják, ennyi.