<p>Ahogy az MVK, majd ezen a héten a Focus közvélemény-kutató ügynökség felmérése kimutatta, a márciusi választásokkal kapcsolatban csak egyvalami biztos: senki sem mehet biztosra. Még az sem, akiről jelenleg mindenki ezt hiszi: Robert Fico. Az, hogy az egyik felmérés szerint a jobboldal legyőzheti Ficót, míg egy pár nappal később készített másik kutatás szerint a Smer egyedül is kormányt alakíthat, azért lehetséges, mert túl sok a parlamenti küszöb környékén tolakodó kis párt.</p>
Semmi sem biztos
Már most előrevetíthető, hogy március elejéig sem tisztul a kép. Sőt… Mivel a messze legnagyobb parlamenti frakcióval március után is a Smer fog rendelkezni, részben érthető a három jobboldali párt háza táján fel-felbukkanó gondolat, mely szerint az SDKÚ-nak, a KDH-nak és a Hídnak együtt kellene működni a választások előtt, s ami a legfontosabb: már március előtt deklarálnia kellene, hogy vagy egy blokként lép frigyre Ficóval - ha más választása nem lesz -, vagy sehogy. Tehát külön-külön nem.
Az elmélet akár szép is lehetne, kérdéses viszont, hogyan fogják ezt kiértékelni a baloldali szirénhangok által leginkább csalogatott kereszténydemokraták székházában. Ott ugyanis erre azt is mondhatják: lám, kedves jobboldali kollégáink sem akarnak kimaradni a jóból - értsd a kormányzásból -, ám nekünk jobb lesz - magyarán több posztot kapunk -, ha csak magunk megyünk a Smerrel. Már ha erre egyáltalán sor kerülhet.
Fico pártjából ugyanis sűrűn hallani olyan hangokat, hogy minek próbálgatni, ha egyszer már az SNS-es koalíció bejött. Slotáék igénytelenek, csak csaholnak, de nem harapnak, mindent le lehet nyomni a torkukon, s 2006-hoz képest most a nemzetközi visszhang is jóval kisebb lenne - az unió az euró és saját maga megmentésével van elfoglalva. Tény, hogy egy Smer-jobboldali blokk koalíció sokkal kevesebb problémát jelenthetne az országnak, mint akármilyen más típusú smeres kormányzat, ám az is borítékolható, hogy nem bírná sokáig. Legfeljebb egy-két évig, s várhatóan csak a gazdasági válsággal kapcsolatos legfontosabb és legkevésbé megosztó intézkedések elfogadására lenne képes. Az összes többi ügyben hiányozna az egyetértés.
A helyzetben az a legelszomorítóbb, hogy a jobboldal akár meg is nyerheti a választásokat, ám mivel megengedte magának azt a luxust, hogy jól „összebulizott“, márciusban aligha fog kormányt alakítani. Mármint a „nagy jobboldal“, SaS-estül. S akkor még nem is beszéltünk a bejutásra esélyes MKP-ról vagy Matovič egyre furcsább listájáról. Ha ez utóbbi kettő bukik, nagyszámú szavazatot visz el a jobboldalról - pont annyit, amennyi Ficónak kellhet a kormányzáshoz. De ha például az Egyszerű Emberek bejut - s vele együtt a jobboldal kerül fölénybe -, szinte biztos, hogy a KDH delegációja már másnap a Smer ajtaja előtt fog toporogni. Mert őszintén: el tudunk képzelni egy olyan koalíciót, amelyben Matovič, az OKS-esek, Hlina és Vladimír Palkóék szavazatain (is) múlik a siker?... A következő évek legnagyobb feladványa így valószínűleg nem az lesz, hogyan győzhető le Fico, hanem az, hogyan lehet ismét közös nevezőre hozni a jobboldali pártokat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.