Segíts magadon

<p>Segíts magadon, az Isten is megsegít. Keresve sem találhatnánk erre a hétre illőbb jelszót a régi magyar közmondásnál. A hétre, amikor a SkyEurope légitársaság több ezer ügyfelét hagyta cserben, Európa pedig továbbra is közönyösen tekint a magyarság szlovák államnyelvtörvény elleni harcára. A szlovák fapados légitársaság hét évvel ezelőtt azzal a jelszóval indította be vállalkozását, hogy közelebb hozza Európa többi országát Szlovákiához, és ezt az ígéretét éveken át sikerült is teljesítenie.</p>

Hogy közben végig veszteségesen működött, és a csillogást-villogást csak óriási hitelekkel tudta fenntartani, az a fillérekért utazó embereket nem érdekelte. Az olcsó és kényelmes utazás ígérete még akkor is elvakította a SkyEurope ügyfeleit, amikor a társaság már képtelen volt palástolni a problémáit, és egyre több járata körül robbantak ki kisebb-nagyobb botrányok. Hűséges ügyfelei végig hittek a társaságban, abban bízva, hogy nem hagyhatja őket cserben. A lufi e héten pukkant ki, amikor a fapados cég kedden bejelentette, hogy valamennyi járatát azonnali hatállyal felfüggeszti, külföldön rekedt több ezer utasát pedig a sorsára hagyja. A jelszó ezúttal is világos és egyszerű, ám már korántsem olyan vonzó, mint a hét évvel ezelőtti: sajnáljuk, nem tudunk segíteni, minden utasunknak magának kell gondoskodnia a hazautazásáról.

Talán még mindannyian emlékezünk rá, hogy a Szlovákia uniós csatlakozásáról 2003 májusában megtartott népszavazás hajszál híján kudarcba fulladt, hiszen a választásra jogosultak alig 52 százaléka járult az urnákhoz, miközben a szavazás csak akkor lehetett érvényes, ha a választók több mint fele vesz részt rajta. A mérleg nyelvének, ami végül eldöntötte, hogy Szlovákia 2004 májusában belépett az Európai Unióba, akkor is a szlovákiai magyarok számítottak, akik az országos átlagnál nagyobb arányban vettek részt a szavazáson. Azok a szlovákiai magyarok, akik az 1989-es rendszerváltás óta abban reménykedtek, hogy Európához, az Európai Unióhoz való csatlakozás a leggyorsabb és legkönnyebb útja kisebbségi jogaik elismerésének és hatékony megvédésének. Nem csoda, hogy kezdettől fogva mi bíztunk meg leginkább az EU-ban, arra számítva, hogy a szlovák hatalom már nem teheti meg velünk azt, amihez kedve szottyan, hiszen az európai intézmények árgus szemmel figyelik minden egyes lépését. A szlovákiai magyarok ma is bíznak az Európai Unióban, amikor pedig egyre több jel utal arra, hogy a szlovák kormány magyar kisebbséggel szembeni jogtiprása felett az EU intézményei szemet hunynak. Ha mégis megszólalnak, ezt olyan körmönfont diplomáciai nyelven teszik, amelyet a nyers erőre épülő orosz politikai kultúrát magáénak valló kormányunk és a hozzá a nemzeti kérdésekben egyre jobban idomuló szlovák ellenzéki pártok is képtelenek megérteni.

Mindezek fényében úgy tűnik, hogy az Európai Unió burkoltan ugyanazt próbálja megértetni velünk, magyarokkal, mint amit a SkyEurope az utasaival: szép európai utat ígértünk ugyan, de csődöt mondtunk, az esetleges problémáitokat oldjátok meg magatok. A SkyEurope példája bizonyítja a legszemléletesebben, hogy akik gyors, olcsó és kényelmes utat ígértek Európába, nem mérték fel kellőképpen a helyzetet. Épp a SkyEurope példáján tanulhatna azonban az Európai Unió is, ha el szeretné kerülni a bizalmi válságot. A fapados légitársaság vezetése a csőd bejelentése utáni napon kijelentette, hogy ugyanazon a néven egy új társaságot szeretnének alapítani, amely visszanyúlna a SkyEurope alapításánál felvázolt elképzelésekhez, vagyis hogy minél több embernek tegyék lehetővé az európai utazást. A cég vezetése szerint sokkal könnyebb ugyanis visszanyerni egy csődöt mondott társaság ügyfeleinek a bizalmát, mint egy teljesen új légitársaságot felépíteni. Az Európai Unió még nincs ilyen nehéz helyzetben, több mint félmillió szlovákiai magyar „utasa“ egyelőre nem veszítette el a belé vetett bizalmát. Hogy erre ne is kerüljön sor, vissza kellene térnie az alapeszméihez, egyebek között a kisebbségi jogok következetes védelméhez, még ha ez több új és régi tagállamnak nem fog is tetszeni. Ellenkező esetben az Európai Parlament ajtajára is nyugodtan kifüggeszthetik a közleményt: csőd miatt zárva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?