Vélemény

Šefčovič felkérte egy fordulóra Zemant

A csehek nagy része szemében a távozó Kiska és a győzelemre esélyes Čaputová is az irigyelni való elnök kategóriába tartozik.
ÚJ SZÓ ONLINE

2019. március 25. 10:00

A cseh elnöki iroda felvétele

Maroš Šefčovičot tegnap fogadta Miloš Zeman cseh államfő (a cseh elnöki iroda tájékoztatása szerint Šefčovič kérésére). Adja magát a kérdés, milyen segítséget vár Šefčovič Zemantól? Idézzük fel a tavalyi cseh elnökválasztást, tágítva ezzel a perspektívát a szlovákiai második forduló előtt.
A tavalyi csupán a második közvetlen cseh elnökválasztás volt, a cseh parlament 2011-ben szavazta meg ennek bevezetését. Azaz a szlovákiai választónak több tapasztalata van a közvetlen választással. 
Tavaly Csehországban óriási volt a tét. Zeman újraindult, bár már az első hivatali ideje alatt „sikerült” megosztania a cseh nyilvánosságot (amivel nem teremtett új hagyományt, ugyanez volt a jellemző Václav Havel és Václav Klaus elnökségére is). A megosztás módszertanát azonban Zeman úgymond újratöltötte.
A cseh szavazók egy része már a hat évvel ezelőtti, első közvetlen választás idején beleesett az önámítás csapdájába, azt gondolván, lehetetlen, hogy ez a politikai zombi sikeres lehet egy ilyen országos megmérettetésen. Az akkori választás előtt többször elhangzott (haveli étoszként) a tézis, hogy az első körben szívvel válasszon a szavazó, a másodikban ésszel. Zeman győzelmét ezek után nem is tudta könnyen lenyelni a választók egy jelentős része. 
Második alkalommal Zeman fő kihívója Jiří Drahoš tudós, akadémikus volt. Zeman előnnyel indult, hiszen az elnöki funkcióban már öt évet „bizonyított”, vagy legalábbis a színen volt. 

Ráadásul Zeman holdudvara és politikai szimpatizánsai a legesélyesebbnek tartott Drahoš ellen elejétől fogva lejárató kampányt folytattak, amelynek fő motívuma az volt, hogy Drahoš migránspárti.

Bár hozzá kell tenni, hogy a Jó és a Rossz küzdelmének narratívája mindkét oldalon jelen volt. A helyzetet bonyolította, hogy még további három, a liberálisabb világnézetű választók számára elfogadható jelölt is volt. Az ő szavazóiknak másodszor is le kellett nyelniük a keserű pirulát, ráadásul Zeman második fordulós győzelme szinte hajszálon (75 ezer szavazaton) múlott.

A Zemant elutasító csehek nagy része szemében a leköszönő Andrej Kiska és a győzelemre esélyes Zuzana Čaputová is az irigyelni való elnök kategóriába tartozik. Šefčovič útja Zemanhoz olvasható úgy is, hogy ha itthon nincs kibe kapaszkodni, tán segít a szomszéd. Mivel Zeman és Fico többször kinyilvánította kölcsönös személyes barátságát, sejthető, hogy a stratégiát magasabb szinten egyeztették. Az Európai Bizottság alelnökeként Šefčovič jórészt eddigi brüsszeli ténykedésére és karrierdiplomata voltára építette kampányát, hangsúlyozva, hogy ellenfele járatlan a külpolitikában. 

A találkozóval nyilván azt akarta demonstrálni a szlovákiai választóknak, hogy a cseh elnök már előre fogadta őt, még mielőtt megválasztották.

Šefčovič igyekszik a második kört olyan versenyként keretezni, amelyet – bár eléggé más kontextusban – Zeman könyvelhetett el magának? A csehek fiktív klasszikusa, Jára Cimrman szavaival élve: „– Min dolgozik, Csehov mester? 
– A két nővéren. – Nem lesz az kevés, Anton Pavlovics?”
 

Fónad Laura
A szerző Csehországban élő szociológus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Frissítve

Helyi iszlamisták követték el a Srí Lanka-i támadásokat

A hímestől a Fabergé-tojásig

Ukrán elnökválasztás - Porosenko elismerte vereségét

Juncker harcot hirdet az álhírek ellen, Orbánnak is üzent

Mbappé nem akar a Real Madridba igazolni

Washington megvonja a mentességet az iráni kőolajat importáló országoktól

Legfrissebb galériák
Olvasta már?