Vélemény

Schengen vagy a Genfi Konvenció

Ha a menedékkérők menekültstátust kaphatnak, akkor továbbra is olyan számban fognak Nyugat-Európába áramlani, ami meghaladja sok tagország abszorpciós kapacitását. Az uniónak lépnie kellene, amíg még nem túl késő.
Gál Zsolt

2016. február 17. 09:11

Az Európai Unióba irányuló menekültáradatnak eddig semmilyen intézkedéssel nem sikerült gátat szabni, és erre az eddig beharangozott lépések sem igazán alkalmasak. 
A probléma gyökere, hogy a menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi genfi konvenció értelmében az „üldözéstől való megalapozott félelemmel“ érkezőket megilleti a védelem, őket nem lehet kiutasítani. 
 
A fejlett államok bőkezű jóléti rendszere és szolgáltatásai nyitva állnak előttük, és ez mágnesként vonzza őket. Amíg ez így marad, a menekülthullám nem csökkenthető elfogadható szintre adminisztratív meg határrendészeti eszközökkel. 
 
A fejlett államok persze eléggé képmutatóak, mert eleve csak azoknak adnak menekültstátust, akik eljutnak a területükre. Az EU-ban a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy azoknak, akik képesek több ezer eurót fizetni az embercsempészeknek. 
 
Az igazán elvszerű hozzáállás az lenne, ha a többi menekültet is ideszállítanánk, másrészt viszont ez lenne az igazi katasztrófa: nem milliós, hanem tízmilliós menekültáradat érkezne. Az is gyakran előfordul, hogy az Európai Unió olyan országokkal köt toloncegyezményeket, amelyek finoman szólva sem a demokrácia bajnokai. Így akarják jelenleg visszazsuppolni például a Marokkóból, Algériából, Tunéziából érkező „nem igazi menekülteket, akik valójában gazdasági bevándorlók“. Tavaly azonban a helyzet odáig fajult, hogy már az „igazi menekültek“, a „tankönyvszerű esetek“ száma is túllépte számos ország abszorpciós kapacitását (svéd, német, osztrák példák). Egyszerűen fizikailag nincs hova tenni őket, a felmerülő költségekről nem is beszélve. A gond az, hogy a Genfi Konvenció, meg az azon alapuló uniós és nemzeti menekültjogi szabályok nem veszik figyelembe a befogadási kapacitást. Vagyis ha tízmillióan jönnek, akkor is mindenkit be kell, be kellene fogadni. 
 
Ha a jelenlegi mértékben folytatódik a menekültek beáramlása, annak beláthatatlan következményei lehetnek: Schengen szétesése, a bevándorlásellenes populista pártok további erősödése, a növekvő európai muszlim népességhez kapcsolódó problémák (jogállam és emberi jogok elutasítása, gettósodás, munkanélküliség, iszlamista radikalizmus és terrorizmus) eszkalációja. Ez az elegy az egész uniót szétrobbanthatja. Komolyan el kellene gondolkodni a Genfi Konvenció hatályának korlátozásán, kizárólag Európa területére. Az azon kívülről érkezők nem számíthatnának menekültstátusra - ami persze nem jelenti azt, hogy az Európai Unió és külön a tagországai nem nyújtanának másféle segítséget. 
 
Bár a javaslat túl meredeknek tűnhet, valójában csak visszatérést jelentene az eredeti genfi egyezményhez, amelyben pontosan ilyen területi korlát volt, ez csak az 1967-ben hozzácsatolt New York-i Jegyzőkönyvvel szűnt meg. 
 
Önnek ajánljuk
Ján Kuciak

Két éve ölték meg Kuciakot

Mojmír Mamojka

Mamojka egyelőre marad

Robert Fico

Fico nem kíván egyebet, csak 2,99 százalékot a Hídnak

Jana Cigániková

VIDEÓ: Elszabadultak az indulatok – már a középső ujjukat mutogatják egymásnak a képviselők a parlamentben

Kucsera Miklós

Vágsellyei győzelem az érsekújvári régióderbin

hh

Férfimese a nagybetűs nőről

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.