<p>Az elmúlt hónapokban egyre többen kezdenek rájönni, valójában messze nem keresnek annyit, amennyit megérdemelnének. Az orvosok után a napokban a tanárok is fenyegetőzni kezdtek, radikális béremelést követelve.<br /> A pedagógusok követelései nagyrészt jogosak, ám az időzítés – őszintén mondjuk meg – nem a legjobb. Sztrájknál, tüntetésnél ugyanakkor az időzítés kulcskérdés.</p>
Rossz időzítés
A tiltakozás sikeressége ugyanis távolról sem csak a sztrájkolók kitartásán múlik, hanem társadalmi támogatottságukon is. Ha ez utóbbi nincs meg, a tiltakozók az emberek többségének szemében csak kerékkötőknek tűnnek, ilyen esetben pedig a politikusok részéről sem számíthatnak nagy megértésre. Melyik az a politikus, amely (az adott ügyben) a társadalom többségének támogatottságát nem élvezve enged a követelőzőknek, akkor, amikor még ráadásul elég pénz sincs az államkasszában...? A tanárok persze azt mondják – nagyrészt joggal –, betelt a pohár. Az időzítés mögött állítólag nem kell semmilyen hátsó szándékot keresni, egyszerűen most szakadt el a cérna. Ez valóban így is lehet, ám az átlagpolgár szimpátiáját ettől még nemsikerül kivívni.
A társadalom nagy része ugyanis létbizonytalanságban él, a foglalkoztatottak többsége örül, hogy munkája van. Ilyen társadalmi-gazdasági helyzetben meredek béremelést kérni több mint merészség. Persze lehet, hogy a szakszervezetisek is abból indultak ki, politikuséknál magasan kell kezdeni a licitálást (30-60%-os emelést kérve), hogy végül születhessen egy kis „kompromisszumos” fizetésemelés. Csak mindez a „mozgalom” társadalmi támogatottságát áshatja alá. „Nem, hogy örülnének, hogy munkájuk van, még követelőznek” – mondják erre sokan.
Emellett látni kell azt is, hogy a közép-európai társadalmakban alacsony a másik munkájának megbecsülése. Mondjuk ki: az emberek jelentős része – helytelenül – azt gondolja, hogy a tanárok nem érdemelnek többet, mert valójában nem egész 10 hónapot dolgoznak, év közben is sokat „lógnak”, mivel egyik szünet a másikat éri, ráadásul a munkanapjaik sem nyolcórásak. Ha ilyen közhangulatban a pedagógusok radikális
fizetésemelési követelésüket megfejelik olyan követelésekkel, mint az 56 éves korban való nyugdíjba vonulás, szinte garantált, hogy a nem tanárok közül sokan nem fognak szimpatizálni velük. Sőt, egyesek zsebében még a bicska is kinyílik.
Kár, hogy nem három-négy éve, a rekordszintű gazdasági növekedés idejében jutott eszükbe a pedagógusoknak, hogy a magasabb fizetésért utcára vonuljanak. Kár, ugyanis valóban többet érdemelnének, ám most ezt sokkal nehezebb kiharcolni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.