Az etnikai hovatartozás alapján, alanyi jogon járó magyar állampolgárságot kér a határon túli magyarság számára a Székelyföldi Nemzeti Tanács létrehozását kezdeményező testület. Közleményében hangsúlyozta, hogy ezzel a kéréssel a magyar törvényhozáshoz és a magyar kormányhoz fordulnak.
ROMÁNIAI SAJTÓ
Az etnikai hovatartozás alapján, alanyi jogon járó magyar állampolgárságot kér a határon túli magyarság számára a Székelyföldi Nemzeti Tanács létrehozását kezdeményező testület. Közleményében hangsúlyozta, hogy ezzel a kéréssel a magyar törvényhozáshoz és a magyar kormányhoz fordulnak. „A Székelyföld lakói, Erdély magyar nemzeti közössége, és a többi, a Kárpát-medencében őshonos magyar nemzeti közösség tagjai nem saját akaratukból, hanem igazságtalan nemzetközi döntés következményeként veszítették el magyar állampolgárságukat” – olvasható a nyilatkozatban. A közlemény aláírói úgy vélik, hogy a nemzeti hovatartozást megjelenítő legfontosabb jogi kötelék az állampolgárság, ezért azt kérik, hogy Magyarországon szülessen törvény, amelynek értelmében a határon túli magyarok az etnikai hovatartozásuk alapján kapják meg a magyar állampolgárságot. A Székelyföldi Nemzeti Tanács létrehozását kezdeményező testület a nyár elején alakult meg a Tőkés László református püspök által indított mozgalom keretében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.