Római bukás

Kormányok jönnek-mennek, a hullámverés nem csillapodik Rómában. Végül nem lesz előrehozott választás (egyelőre). A régi baloldali Demokrata Párt (PD) és a legnagyobb parlamenti párt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) áll össze, hogy kormányt alakítson, és megtarthatják az eddigi miniszterelnököt, Giuseppe Contét.

A nemrég még egymással szájkaratézó két párt hirtelen megegyezése a hatalomról szól. A Demokrata Párt az előző ciklusban esett ki a kormányzásból, direkt nem kötötte meg ezt a mostani kormánykoalíciót a választások után az Öt Csillaggal: abban bízott, hogy majd annyira lejáratja magát a párt a Salvinivel kötött koalícióban, hogy a választók elfordulnak tőle.

Ebben tulajdonképpen igaza volt. Az M5S népszerűsége legalább a felére zuhant vissza, nem bírta a tempót Salvinivel, sem a jogalkotásban, sem a kampányolásban. Más kérdés, hogy a kiábrándult szavazók nem a demokratákhoz soroltak át. Az Öt Csillagnak talán most van utoljára nagy parlamenti frakciója, emiatt inkább összeállt a régi baloldaliakkal, akik Salvini magas népszerűsége láttán szintén nem dörzsölték a tenyerüket az előrehozott választás gondolatától.
Az új római kormánykoalíció napjai sem lesznek könnyűek, fogunk látni acsarkodást bőven. 

A római folyosói pletykák szerint azonban még egy ok volt a koalíció létrejöttére. Az olasz alkotmány szerint az államfő a politikai folyamatok kiegyensúlyozottságának, az alkotmányosságnak az őre. Amolyan kedves uralkodói jogköre van, aki a napi politikába nem szól bele, de a mostanihoz hasonló válságos pillanatokban igen. Most is rajta múlt, hogy nem oszlatta fel a parlamentet, hanem megvárta a kormányalakítást, így Salvini bánatára most nem lesz parlamenti választás. Korábban pedig egy euroszkeptikus pénzügyminiszter kinevezését akadályozta meg.

Csakhogy az olasz elnöki mandátum hétéves, és Sergio Mattarella 2015 óta van hivatalban. Így ha Salvini óhajának megfelelően a közeljövőben mégis új választásra kerül sor, akkor már a következő, a jelenlegi adatok szerint erősen jobbra húzó parlament választana elnököt. Ezt pedig azzal tudnák elkerülni a baloldali pártok, ha Mattarella – úgy, mint elődje – idő előtt lemondana a mandátumáról, és még a mostani parlament választana új elnököt. Ez persze még távoli lehetőség, de nem jelentéktelen az olasz belpolitikai élet szempontjából.

Ehhez képest úgy tűnik, hogy a brit monarcha keze sokkal jobban meg van kötve: beleegyezését adta, hogy a brit parlament szeptember nagy részében ne ülésezzen. Ez a brexit előtt Boris Johnson szempontjából politikailag érthető, de az alkotmányosság szellemét aligha tiszteletben tartó húzás a miniszterelnök részéről.

II. Erzsébet viszont nem lépett be ebbe a konfliktusba. Ehhez képest az olasz elnök az elmúlt években sokkal aktívabb volt. Például mint a szlovák elnök. Míg más államfők nem mernek, nem akarnak, néha pedig nem is tudnak lépni a jogállamiság érdekében.