Digitális üzenetben jelezte egy barátom (nem is vagyunk akkora barátok, úgyhogy talán csak barátocskám), hogy ismét indokoltnak érzi a Primus nevű zenekar dalainak hallgatását, és hallgatja is őket. Értetlenkedésemre egy Spotify-linket küldött, hogy hallgassam meg a zenéket, amelyekről áradozik.
Robot vagyok, igaz-e?
A Spotify-ra viszont nem regisztráltam még (vagy ha igen, elfelejtettem), így a regisztrációt kínáló zöld gombra kattintottam, mire megjelent egy űrlapot formázó digitális formanyomtatvány – a Spotify az adataimat kérte. Ezeket megadni nem volt sem időm, sem kedvem, úgyhogy virtusból gördítettem egyet az egér gördítőjén, mire kijött egy olyan mező, hogy kattintással pipáljam ki a lehetőséget, hogy NEM VAGYOK ROBOT. Hát ez a legkönnyebb, visszakézből bekattintom, hogy nem vagyok én robot, hisz nem vagyok. Mire kigyulladt a fejemben Arkhimédész fürdőkádja, hogy hoppá, álljunk csak meg egy szóra, tanár úr kérem! Robotiságomnak ezzel az automatikus, rutinszerű, mondhatni robotikus tagadásával nem a robotság irányába teszek-e épp egy határozott lépést? Vagy kettőt.
Teltek-múltak a percek, végiggondoltam, milyen cselekvésekkel telnek napjaim, heteim, hónapjaim, éveim, és be kellett látnom, hogy automatikus reakciók töltik ki időm 87,3 százalékát. A többit meg a váratlan helyzetek rutinhelyzetekké alakítására való törekvéseim. Hát mégis robot vagyok valamennyire, nyolcvanhét egész három százalékban. Most akkor mi legyen?
Eszembe jutott Andy Warhol mondása, hogy mindenki lehet robot tizenöt percre. Aztán eszembe jutott Hérakleitosz tétele, hogy panta rhei, minden robot. Aztán a Bánk bánból ismert sorok, hogy robotként viselkedni nem kell félnetek jó lesz.
Ha jobban belegondolunk, félünk ugyan a robotoktól (egyszer majd elveszik a munkánkat), viszont szeretünk robotként viselkedni. Hiszen szeretjük a bejáratott, automatikus élethelyzeteket, mert békén hagyják biztonságérzetünket, nem késztetnek gyors feladatmegoldásra. Turistaként idegen országban is azt az ételt kérjük, amit nagyjából ismerünk, igaz-e.
A robotok ráadásul nem is változnak, hacsak nem fejlesztik, programozzák át őket kívülről. De belülről változni nem tudnak, saját döntéseik következményeképpen. Az ember tud belülről változni, viszont nem szeret. Vagy csak ritkán. Szóval talán nem túlzok, ha azt mondom, egyes emberek több roboti, mint emberi tulajdonsággal bírnak. Hamarosan talán majd ír valaki egy verset, melyben felszólítja a népet: robot legyünk, vagy szabadok, ez a kérdés, válasszatok.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.