Richter csomagol?

<p>Távozhat egy miniszter és egy befolyásos alelnök. Smeres önreflexió? Egy toxikus és egy kritikus politikus eltakarítása? És Kaliňák?&nbsp;</p>

Talán mégis lesz személyi következménye a Smerben a megyei leégésnek. Az örök elégedetlen Marek Maďarič megunta, hogy csak ijesztget a pártbeli funkcióiról való lemondásával, aztán semmi sem változik. Ha hinni lehet a pletykáknak és az érintett szabadkozásainak, decembertől tényleg a háttérbe szorul a pártban, marad viszont kulturális miniszter. Ján Richter éppen ellenkező forgatókönyv szerint jár el: otthagyja a szociális ügyi tárcát és marad pártmenedzser. 

Maďarič és Richter is a Smer erős emberének számít, gyakorlatilag a párt felfutása óta. A távozásukról szóló értesülések viszont eltérő személyes pályát rajzolnak elénk. Maďarič az első Fico-kormány óta miniszter, 2006 és 2012 között Kaliňák mellett a Smer koronahercegének tartották, az ún. ideológiai szárny vezetőjének. Ahogy Kaliňák egyre erősebb lett, Maďarič a párt ökléből - korábban ő készítette az új sajtótörvényt és az új nyelvtörvényt - a Smer belső kritikusává vált. Egyik nyilatkozata szerint úgy érzi, már csak tehertétel a vezetőség számára - ha ilyet nyilatkozik, akkor az annak a biztos jele, hogy megromlott a viszonya Ficóval. 

Ezzel szemben Richter főmenedzserként évekig a háttérből fogta össze és irányította a a pártot. Innen lépett szintet 2012-ben, amikor miniszter lett. Távozásának két oka lehet: egyrészt több botrány is hozzátapadt, így viszont Ficóék méltó módon, nem az ellenzék hangos követelőzése mellett tudnak váltani: sőt, a magasabb politikai kultúra nevű csomagolópapírba tudják belegöngyölni. Richter számára fontos lehet a Smer főmenedzseri posztja, így továbbra is a csúcsvezetés része marad. Ahonnan Maďarič kipottyanni készül. A távozás másik oka az lehet, hogy Ficóék is érzik: kritikus helyzetben többet kell törődni a párt menedzselésével, a feladat teljes embert kíván. Az előrevetített váltások a Smer tipikus hozzáállását mutatják. Először tagadják, hogy gondok lennének, majd hosszú süketelés után úgymond önként távozik egy problémás ember. Ideális esetben éppen akkor, amikor pont nem az ő fejét követeli az ellenzék. Ez jelen pillanatban Richter esete. Ami furcsa, hogy azt a Richard Rašit készülnek a helyére rakni, aki a megyei választások egyik legnagyobb smeres leégését produkálta. 

BŐVEBBEN A SMEREN BELÜLI VÁLTOZÁSOKRÓL ITT 

S amíg a szociális és a kulturális miniszterről szólnak a hírek, a legsárosabb, Kaliňák, továbbra is kirobbanthatatlan helyéről. De a Smer legalább ráfoghatja, hogy reflektál a bukásra, a két kisebb koalíciós partner eközben jó, hogy nem sikerként adja el a november 4-i szereplését. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?