Repülésadó

<p>Talán felfigyeltek rá, hogy Szlovákiában egy fiatal csapat összehozta a világ első olcsón előállítható, repülő autóját. Nagy dolog egy kis ország életében, éljenek a fiatal konstruktőrök, van még remény, nem hülyültünk el teljesen.</p>

Lelki szemeim előtt viszont megjelent, ahogy felcsillan a hivatalnokok siserehadának szeme. Persze, egy-egy mozgásra alkalmas járgány balesetet is szenvedhet, tehát bizonyára szabályozásokra van szükség. De van még egy öröm, az új ketyerét, ha az valóban működni fog, meg lehet adóztatni.

Most, az állami költségvetést előkészítő időszakban rendre születnek az ún. salátatörvények. Ezek a vonatkozó jogszabályok a költségvetési törvény előtt születnek, hogy a bevezetendő új szabályozások a költségvetési törvény jóváhagyásakor már érvényesek legyenek. Ilyenkor születnek meg a hivatalnoki kreativitást egyetlen módon igazoló különadók, extra adók, majdcsakszépenfizessen-adók, mindazok a kreálmányok, amelyeket a hivatalnoki és politikai szféra oly szépen el tud magyarázni.

A sötétnek aposztorfált középkorban volt a tized meg a kilenced. Mintha ma lenne. Aztán voltak vámpénzek, révpénzek, a folklór megannyi elemében találunk hivatkozást arra, hogy a feudális főurak is nagyon kreatívak voltak ebben. Igaz, különadókat csak ritkán vezettek be, ha a kilenced meg a tized nem volt elég, volt szabad rablás, de azt legalább annak nevezték.

Modern korunkban az állam bonyolultabb lett kissé, nem elég odaadni „az egyháznak az egyházét, a királynak a királyét”. A történelem tehát felsorakoztatott jó pár adónemet, melyeket illenék végre alaphangon tisztázni. A közteherviselésre kitalált jövedelemadó rendben van, van jövedelmem, egyötödét beadom szolidárisan a közösbe, ebből lehet közterheket viselni. Ezután, mivel a közvetlen adót nem lehetett a csillagos égig emelni, kitalálták a hatalmasok, hogy az áru mozgásából is legyen adó: így született meg a forgalmi adó, ami tájainkon általános, tehát mindenre vonatkozik. Ezután jött a komoly kreálmány, a hozzáadott értékből kiszámított adó, ami a forgalmival vegyülve hozta össze a ma ismert közvetett adóformát. Ilyen alapon az emberek az általuk megszerzett vagy megteremtett javak majd’ felét adták a közösbe, de az éhes államnak még ez sem volt elég. Ekkor találták ki a luxusadót, amit ma jövedéki adónak hívnak (itt spotrebná daň). Alkohol, dohány, üzemanyag – mind, mind abból a megfontolásból, hogy akinek telik efféle luxusra, fizessen, s közben így a fogyasztást is mérsékelni lehet. Csakhogy közben pl. az autó közhasználati cikk lett, hogy miért fizetünk extra adót érte, nem tudni.

Amikor már ez sem volt elég – márpedig az államnak semmi se elég – jöttek az extra adók. Merthogy egyeseknek extraprofitjuk van. És? Közöd, kedves állam? De így jöttek a banki, telekommunikációs meg egyéb förmedvény elnevezést viselő adók, a legújabb sztár az internetadó.

Mondjon, ki mit akar, húzzon elő bármilyen nemes indokot, az extra adó csak annak bizonyítéka, hogy az eddigi adójövedelmeket eltapsolták, államkassza kirabolva, új pénz kell. Ezért látom magam előtt a repülőautóadót: aki a levegőbe merészkedik, fizessen. Soha, senki nem fogja megmondani, miért.

Meddig mehetnek? A határ a csillagos ég – meg az adófizetők türelme. De ha valamelyik politikus azt mondja, valaminek a megadóztatása természetes, vigyázzanak. Nem a rendőrbérért és a magasabb nyugdíjért érvel, hanem a saját zsebéért. Ezt jó tudni – minden választás előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?