„Rendezni végre közös dolgainkat”

A múltat nem mi írtuk, de a jövő a mi kezünkben van – üzente a miniszterelnök a szlovákiai magyaroknak a trianoni békediktátum századik évfordulóján, és ezzel a mottóval hívott meg (a mai napig nem tudni, hogy igazán mire is) száz felvidéki magyart.

Azt, hogy ez a mondat mennyire felszínes, mennyire üres lehet ebben a kontextusban, mutatják az azóta eltelt napok történései is. A legutóbbi hír, hogy a Beneš-dekrétumokra hivatkozva most éppen a D4-es autópálya alatti földek magyar tulajdonosait nem akarják kifizetni. Mondván, hogy már a II. világháború után el kellett volna kobozni a földjeiket. Ha József Attila szavaival élve nem valljuk be a múltat, és nem rendezzük végre közös dolgainkat, a jövő sem a mi kezünkben lesz. Legalábbis a szlovákiai magyarság felgyorsuló beolvadás elé nézhet a jelenlegi folyamatok alapján.

Azon a bizonyos „teadélutánon” (többen nevezik így) memorandumot adtak át MKP-s politikusok a kormányfőnek. Éles vita kerekedett abból, jó volt-e az időpont- és a helyszínválasztás. Nekem őszintén szólva egyikkel sem volt alapvető problémám. Gondom inkább az erre adott reakcióval, a heves elutasítással és felháborodással volt. Mert mondhatta volna a kormányfő azt is, hogy szerinte ezt a lépést ugyan rosszul időzítették, de a párbeszédnek igenis helye van. Ha a jövő valóban a MI kezünkben van, és közösen írjuk, akkor a memorandumban foglaltakról lehet beszélni, még akkor is, ha valószínűleg nem mindenben értünk egyet.

Mert mi is van abban a memorandumban? Például az, hogy a közigazgatási elrendezés vegye figyelembe a létező természetes régiókat, és a kormány biztosítsa a magyar közösség széles körű önigazgatását. Az alkotmány preambuluma államalkotó közösségként ismerje el a szlovákiai magyar nemzetrészt, biztosítva legyen a nemzeti jelképek (himnusz, címer, nemzeti színek) szabad használata, a magyar nyelv pedig egyenrangú hivatali nyelv legyen a magyar közösség által lakott régiókban. Töröljék el a magyarokat kollektív bűnösnek kikiáltó Beneš-dekrétumokat, és tegyék lehetővé a magyar állampolgárság felvételét.

Ha a múlt nem kísért, akkor hogyan lehetséges az, hogy még ma is a Beneš-dekrétumokra hivatkozva akarnak elkobozni földeket szlovákiai magyaroktól? Ha pedig a jövő a MI kezünkben van, miért nem kezdünk tárgyalni nagyon rövid határidőn belül ezekről a pontokról?

Miközben házon belül is célszerű folytatni a párbeszédet, és időről időre újra megegyezni a nemzeti minimumról, amihez aztán ragaszkodnunk is kellene a fennmaradásunkért.
Közösen képviselni minden fórumon.

A jövőt velünk együtt, de nélkülünk is írhatják. Nem szabad megfeledkezni közben arról, hogy a politika bűvészei az illúziókeltésből élnek. Mindig a kezüket nézzük, mert csalnak! Viszont Rodolfóval ellentétben ezt ők soha nem vallanák be.