Reality show, kiválasztott hajléktalannal - az interneten is

Röviddel a szinte egész Moszkvát lázban tartó első orosz "Nagy Testvér show", az "Üvegfal mögött" befejeződése után a szibériai Irkutszk újságírói úgy döntöttek, hogy egy hajléktalan életét mutatják be az embereknek, méghozzá szó szerint vett "reality show" keretében.

Röviddel a szinte egész Moszkvát lázban tartó első orosz "Nagy Testvér show", az "Üvegfal mögött" befejeződése után a szibériai Irkutszk újságírói úgy döntöttek, hogy egy hajléktalan életét mutatják be az embereknek, méghozzá szó szerint vett "reality show" keretében.
A moszkvai produkcióval ellentétben ez a "show" nem lesz látható a televízióban, hanem csak az Interneten és a sajtóban követhetik nyomon az eseményeket az érdeklődők. Az ötletgazdák, a Teleinform helyi internetes hírügynökség és a Kopejka című hetilap munkatársai szerint a televíziókban látható, luxuskörnyezetben játszódó szappanoperák és az "Üvegfal mögött", illetve ahhoz hasonló műsorok mesterséges világával szemben ők a "nyers valóságot" akarják bemutatni.
Az újságírók száz, az orosz szlengben az állandó lakcím nélküli személy rövidítéséből formált szóval "bomzsnak" nevezett hajléktalan jelentkező közül választották ki az 50 éves Viktor Kaurovot, aki a tél végéig folytatódó "show" főhőse lesz. A legfontosabb szempont az volt, hogy ne csak érdekes, hanem művelt ember is legyen a kiválasztott. A főszereplő ugyanis nem csak hajléktalan életét mutatja be, hanem rendszeresen kifejti véleményét az országban zajló politikai, társadalmi és kulturális eseményekről. A kiválasztott diplomás mérnök, aki évekkel ezelőtt került a társadalmi létra legaljára.
A hatszereplős "Üvegfal mögött" győztes párosa egyébként éppen egy moszkvai lakást - pontosabban annak árát - kapta fődíjul, miután 34 napot bírt ki a Rosszija szálló falai között kialakított lakásban, élete legintimebb részleteit is az internetezők és a televíziónézők elé tárva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?