Ravasz húzás

Ravasz azzal indokolta a távozását, hogy véleménye szerint a Híd felszámolja magát a hosszúra nyúló tárgyalási folyamatban, az itteni magyar politika „radikalizálódik, Budapesttől függővé válik, elveszti szövetségeseit”. Lépése azért is volt váratlan, mivel kezdettől fogva részt vett a magyar–magyar béketárgyalásokon, vagyis ha valakinek, neki tudnia kell, milyen Szövetségbe is igyekszik éppen a Híd.

Azt még külső szemlélőként is láthatjuk, hogy Ravasz kifogásainak van alapja. Ugyan a tárgyalások elhúzódásának vannak objektív okai is (rengeteg helyi szervezetet és olykor vérre menő konfliktusokat kell összefésülni), az időhúzás pedig tényleg mindenkinek az agyára megy. Amíg nincs egység, addig nem lesz semmi más sem: Gyimesi egyebek mellett azért halászhat a zavarosban, mert ki tudja egymás ellen játszani a három pártot: az egyiknek beszól, a másikhoz dörgölődzik, ezek meg egymást marják ahelyett, hogy közösen lépnének fel a politikai rivális ellen. Vagy közösen tárgyaljanak vele – nekem mindegy, csak egységesen csinálják. A Szövetség alapvető problémája, hogy itt senki nem bízik senkiben, de cserébe hiányzik az erős kezű vezetés, ezért akad mindig egy-két különutas, aki azt csinál, amit akar.

Ami a szlovákiai magyar politika radikalizálódását és Budapesttől függővé válását illeti, ezen a téren is van igazsága Ravasznak. Itt is elkezdhetnénk ragozni Gyimesi nevét, de fölöslegesen, mert a Budapesthez való viszony már régóta mérgezi az itteni viszonyokat. Erről sokat lehetne írni, viszont kevés a hely, úgyhogy a lényeg: Orbánnak nem érdeke az erős határon túli magyar érdekképviselet. Neki adományokért, támogatásért kuncsorgó, a parlamenti küszöb alatt billegő, rövid pórázon tartható képviselet kell. Az ő szemében az egyetlen érték a lojalitás és csak az megbízható, aki teljesen függ a rendszertől. Többek között ezért is érkeznek az átláthatatlan támogatások a megfelelő emberekhez. Nemcsak jutalom ez, hanem korrumpálás is: „most már te is benne vagy, most már a te érdeked is a rendszer fenntartása”. Hogy ebből a pénzből az éhhalál küszöbén tengődő kulturális rendezvényeknek, valóban rászoruló gazdáknak és iskoláknak is jut, csak még undorítóbbá teszi az egész rendszert. Ha a Hídra tényleg ez a sors vár, Ravasz lépése érthető, mert ebbe a sorba nem kell beállni. De ha a Szövetség parlamentbe, ne adj Isten kormányra jutna, erősebb pozícióból, más feltételekkel tárgyalhatna, korrektebb viszonyt kiépítve Magyarországgal.

Kisebbségi magyarként azt gondolom, hogy a mindenkori magyar kormánnyal partneri viszonyra kell törekedni, de ez nem jelenti azt, hogy mindenre rábólintunk, mint a birkák.

Mivel a magyar–magyar tárgyalások jó szokás szerint zárt ajtók mögött zajlanak, sajnos nem tudjuk eldönteni, mennyire valósak Ravasz félelmei. A Szövetség még nem követett el komolyabb baklövést, a releváns kérdésekben hallatja a hangját és eddig a Gyimesi-féle ámokfutás józan ellenpólusaként is felfogható. Mivel Ravasz Ábelt még a politikai ellenfelei is hozzáértő szakemberként írták le, a Híd mindenképp megérzi az elnökségből való távozását. Ez a távozás viszont ébresztőként is szolgálhat, ébresztő nekünk, hogy figyeljünk oda a háttérben megkötött alkukra és azok következményeire: a három párt egyesülése nyilván kompromisszumokkal jár, de az nem mindegy, hol húzzuk meg a határt. És ébresztő a Szövetség vezetőinek is: ez a nagy titokzatoskodás nem vezet sehová, jó lenne végre konkrét eredményekkel, tervekkel és célokkal előállni, mielőtt a választó is fogja magát, és odébbáll.