Ragyog, csillog

<p>Uram, ne essen kétségbe! &ndash; kiáltott egy önkéntes egy kollégára, akinek az orra előtt éppen elment az a busz, amire szeretett volna felszállni.&nbsp;</p>

A brazilok nem esnek kétségbe, bármi történjék is. A vívócsarnok lelátóján napok óta nem működik a wifi. Hát, nem működik. Túl sok eszköz akart csatlakozni hozzá, és nem bírta a hálózat. Ez van. Minek idegeskedni? Ragyog a nap, csillog az óceán, szép az élet.

A teniszpályákat csak háromszor jártuk körbe, mire végre megtaláltuk a sajtóbejáratot. Hát, nem ott volt, ahol mondtuk. Vagyis majdnem ott, csak éppen volt közben egy fémkerítés. Ez van. Minek idegeskedni? Ragyog a nap, csillog az óceán, szép az élet.

Egy kollégát a víziszlalom-pályára menet kissé félrenavigáltak, aminek köszönhetően jó háromnegyed órával tovább tartott az útja, mintha megkapta volna a megfelelő információt. Hát, nem tudtuk, hogy létezik közvetlen járat is. De végül is így is eljutott. Minek idegeskedni? Ragyog a nap, csillog az óceán, szép az élet.

A beléptetésre általában hosszú sorok állnak, mert ha egy kicsit kevesebb volna az ember, akkor rögtön bezárnak egy-két kaput is, néhányan gyorsan elmennek szünetre. Hát, mégsem lehet megszakadni a munkában. Most nincsenek is olyan sokan. Minek idegeskedni? Ragyog a nap, csillog az óceán, szép az élet.

És az a helyzet, hogy igazuk van. Ez itt egy olimpia. Senki sem ígérte, hogy egyszerű lesz. A brazil mentalitást ismerve borítékolható volt, hogy kaotikus lesz. És mégis. Csillognak a szemek, ragyognak az aranyak, szép az élet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?