Putyin kulturális hadműveletei

TASR/AP-felvétel

Szinte valamennyi nemzetközi művészeti intézmény, fesztivál bojkottálja az orosz alkotókat, illetve egyértelmű politikai állásfoglalásuktól teszi függővé a velük való további együttműködést. Kérdés, hogy az érintettek mernek-e lázadni. Az utóbbi tíz évben ugyanis sok „izgága” művész került börtönbe Oroszországban.

A Putyin-rezsim elrettentő példák statuálása terén is remekül működött. Az első áldozatokról pont tíz évvel ezelőtt hallottunk, amikor a Pussy Riot nevű, főként nőkből álló punkzenekar Moszkva egyik katedrálisában arra kérte a Szűzanyát, hogy mentse meg őket Putyintól.  A zenés imával alaposan kihúzták a gyufát. Letartóztatták őket, a fél világ döbbenten követte a hosszú bírósági tárgyalást, melynek végén a csapat két tagját egy szibériai börtönbe küldték két évre. Felforgató tevékenység és egy szent hely megszentségtelenítése miatt. Huszonegy hónapot le is ültek a lányok, közben érkeztek a hírek, hogy cudarul bánnak velük odabent. Egyikük alig kétéves kislányát volt kénytelen hátrahagyni, ami talán keményebb büntetés volt, mint a folyamatos megaláztatások. Nagyezsda és Kátya csak azért szabadulhatott valamivel korábban, mert a Szocsiban rendezett 2014-es téli olimpia előtt az elnök amnesztiát hirdetett, hogy még jobb fejnek tűnjön.

A Pussy Riot a templomi performance-nak köszönhetően világhírű lett. Ez azonban nem biztosított védettséget nekik – sőt, ellenkezőleg: minden Putyin-ellenes tüntetésről, tiltakozó akcióról őket vitték be először. 2018-ban pedig az orosz rezsim emberei is bemutattak egy performance-t a világnak: azt, hogy akár Berlinben is meg tudnak mérgezni egy Pussy Riot-tagot. Pjotr Verzilov több napot töltött intenzív osztályon (a német orvosok egyértelműen megállapították a mérgezést), aztán nagy nehezen felépült. Nyilván így számították ki a dózist az elkövetők, azaz nem akarták megölni, csak megfélemlíteni, és célba juttatni az összes rendszerkritikus művésznek szóló üzenetet: jobb, ha kussoltok!

Kirill Szerebrennyikov színházi rendező azonban továbbra sem kussolt, hanem hangosan bírálta Putyint, felszólalt a melegek jogaiért, tüntetett a művészet szabadságáért. Ezért éveken át próbálták ellehetetleníteni, de egyre népszerűbb lett külföldön, lassan világsztárrá cseperedett, a legfontosabb színházakba hívták rendezni. Ekkor sikkasztás vádjával letartóztatták. Ezt a kirakatpert is láthatta a világ. Az ügyészség munkatáborban letöltendő szabadságvesztést kért rá, de végül megúszta enyhébb büntetéssel: 22 hónapot, majdnem két évet töltött házi őrizetben. Ott vágta a filmjét, néha videón keresztül rendezett, és mivel további három évig nem utazhatott külföldre, legtöbb munkáját le kellett mondania. Az ellene felhozott vádak egyébként teljesen abszurdak voltak, nézzenek csak utána, mi is írtunk a perről annak idején. Egyébként később már a vád több tanúja is azt vallotta, hatósági kényszer hatására tanúskodtak a rendező ellen.

És ez csak két ügy a sokból. Az orosz művészek mára megtanulhatták, mivel jár, ha hangot adnak elégedetlenségüknek. Külföldön is utoléri őket a bosszú, otthon maradt családtagjaik sincsenek biztonságban, bármilyen szürreális vádakkal börtönbe kerülhetnek. Művészi karrierjük pedig azon áll vagy bukik, hogy tudnak-e kussolni.

Ez szinte valamennyi orosz művészre érvényes, nem csak a problémás egyénekre. Aki például filmet akar rendezni, állami támogatás nélkül egyáltalán nem boldogul. Persze köthet kompromisszumokat, forgathat saját lakásában egy okostelefonnal, vagy ha elég szerencsés és tehetséges, külföldi befektetőket is találhat, de azok nem állhatják a film teljes költségvetését – így szól a törvény.

És egy másik, új törvényről se feledkezzünk meg. Ennek értelmében akár tizenöt év börtönbüntetést kaphat az, aki nyilvánosan megkérdőjelezi az ukrajnai invázió jogosságát, vagy egyáltalán háborúnak meri nevezni a háborút.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?