Putyin Bident teszteli az ukrán határon

Máshogy fogalmazva: hitelesnek kell maradni, hogy tényleg hajlandó az adott fél valamit megtenni, és nem csak „üres fenyegetőzés”, amit mond. Ha a szülő sokszor próbálkozik be nem váltott fenyegetéssel, a csemete rájön, hogy nincs tétje a dolognak, és ettől nem fog például jobban viselkedni.

Hasonló a pszichológiai mechanizmus akkor, amikor országok próbálnak egymásnak üzengetni, hogy ki mit hajlandó megtenni a saját érdekei védelmében.

Oroszország katonákat és hadi felszerelést mozgósít az orosz–ukrán határon. Lukasenkával megrendeztette a belarusz–lengyel határon a konfliktust, amely odaszállított szírekkel indult, és akiket varázsütésre el is tüntetett a kamerák elől a minszki rezsim, amikor ezt Moszkva megengedte neki.

A mostani tesztelés részben Bidennek szól. Az új amerikai elnököket Moszkva (és még Észak-Korea) szereti letesztelni: Mi igaz a sok kampányszövegből, megmondásból és fenyegetőzésből? Mit hajlandó Biden USA-ja megtenni az ukránokért? „Nézzük meg” – hangzik el a Kremlben, és már indulnak is az egyenruhások, hogy hüledezzen a világsajtó. Ezután Putyinék érdeklődve nézik a reakciókat, ki szolidáris az ukránokkal, ki mozgósít, ki ad fegyvert, és ki az, aki csak beszél.

Így megy ez a világpolitikában a kezdetek óta.

Ezért számított elképesztő ballépésnek, amikor Obama 2012-ben bejelentette, hogy ha a szírek vegyi fegyvereket fognak bevetni, az súlyos következményeket hoz magával. Vagyis az Egyesült Államok ebben az esetben beavatkozna. Majd 2013-ban, amikor ez (újra) megtörtént Asszad részéről, katonai megoldás helyett diplomáciai lett, a hírhedt egyezmény, amely értelmében az oroszok garantálják a szír vegyifegyver-készletek megsemmisítését. Még évekkel később is érkeztek hírek kloringáz bevetéséről civilek ellen.

Más szóval csak azt szabad bemondani, amit be is tud váltani az adott szereplő. Az oroszok nem mondtak semmi olyat, hogy megtámadnák Ukrajnát. „Csak” felvonultak a határon. A hadviselés története inkább olyan inváziókról szól, amelyeket nem jelentettek be előre. Tehát a mostani helyzet szondázásnak tűnik, amely az amerikai reakciókat méri, egyben növeli a feszültséget, és a többi nyitott konfliktusban ezzel helyez nyomást a nyugati tárgyalókra. Legyen szó a lengyel–belarusz határról, a balti államok önvédelmi képességeiről, vagy a kaukázusi vonalakról.

A genfi Putyin–Biden csúcstalálkozón az amerikai elnök azt mondta: a kritikus amerikai szektorok elleni kibertámadásoknak következménye lesz. Nem tudjuk, hogy mely visszatámadások sikeresek a kibertérben, mert ez gyakran nem látható számunkra, és az oroszok sem beszélnek róluk. Az ukrán fronton viszont jóval látványosabb a felek méregetése. Ez egy összetett játszma része, amely az Északi-sarktól a Közel-Keletig, Afrikáig húzódik, Moszkva ravaszkodó – és költséghatékony – fellépése következményeként. Ebben a keretben érdemes elhelyezni az ukrajnai háborút, amelyben az orosz pufferzóna egyik legkritikusabb része az ukrán alföld.