Problémás problémák

<p>A Polis közvélemény-kutató ügynökség egynapos eltéréssel két felmérésének eredményét közölte. Az elsőben azt kérdezték az emberektől, hogy &bdquo;A magánéletben és a munkájából eredően milyen problémákkal találkozik a leggyakrabban?&rdquo; Az eredmény talán nem meglepő: a legtöbben az egészségügyet említették, amely valóban sok sebből vérzik.&nbsp;</p>

A második helyen a „magas árak” végeztek, majd következtek a munkával és jövedelemmel összefüggő problémák: a munkanélküliség, az alacsony bérek, a fiatalok rossz helyzete, az alacsony nyugdíjak. A menekültkérdés nem szerepelt az ügynökség által közzétett 21-es listán, az utolsó tétel a rendőrség volt, melyet 1,4 százaléknyian tartanak problémás területnek. Igaz, volt egy 22. tétel, az „egyéb”, ezt 3,7% nevezte meg, nem kizárt tehát, hogy a menekültek érkezését – több más marginális problémával együtt – is ide sorolták. Vagyis, ha probléma is, olyan kevesen tartották említésre méltónak, hogy a Polis nem tartotta érdemesnek külön sorban feltüntetni. Egy nappal később a második felmérést, illetve feltehetően egy omnibusz felmérés második részét hozták nyilvánosságra, amelyben a kérdés már így szólt: „Mi a legnagyobb probléma, amellyel ma Szlovákiának szembe kell néznie?” Itt az első helyre a munkanélküliség került, amely az első rész ismeretében talán nem meglepő, habár az eltérés a két eredmény között több mint 11 százalékpontnyi. Tételezzük azonban fel, hogy a különbség valóban abban áll, hogy a munkanélküliség „csak” 30,8%-nyi embernek okozott problémát, viszont a hatását tekintve 43,1 százalék tartja a legsúlyosabb gondnak. Az azonban már nehezen magyarázható, hogy ebben a felmérésben a második helyen a menekültkérdés végzett. 39,7% vélekedett úgy, hogy a „menekültek okozta problémák” nagyon súlyos gondot jelentenek Szlovákiának. Magyarra fordítva a felmérés eredményeit elmondható, hogy az emberek ugyan sem a személyes életükben, sem a munkájuk kapcsán nem találkoznak a menekültek okozta problémával – menekültekkel sem –, ezzel szemben csaknem 40 százalékuk véli úgy, hogy ez az ország egyik legnagyobb gondja. Éppen most, amikor Szlovákiában a menekülttáborok konganak az ürességtől. Biztosan ez az egyik legfontosabb probléma, vagy csak a menekültek körüli hisztéria az, ami miatt ekkorának látjuk? Igaz, hamarosan 500 menekültet egy időre „kölcsön veszünk” Ausztriától, majd lehet, hogy még egy-két száz embert be kell fogadnunk. De még akkor is, ha néhány ezer vagy akár tízezer ember akarna Szlovákiában letelepedni, ez nem akkora teher, hogy a második helyre kerüljön a listán. Talán úgy kellene néznünk a menekültekre, mint emberekre, akik közül sokan a halál elől menekülnek, igaz, biztosan sokan vannak olyanok is, akik a jobb élet reményében indultak útnak. De ez nem akkora bűn, sőt egyáltalán nem bűn, főleg akkor, ha tudjuk, hogy Szlovákiából – és Magyarországról is – „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”, és most is százezrek élnek Nyugaton, „csak” mert jobban akarnak élni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?