Pozsonypolisz

Aki Pozsony Duna-parti korzójának keleti végére az utóbbi években elvetődött – akár turistaként vagy vásárlás céljából – abban minden bizonnyal maradandó emléket hagyott az Eurovea bevásárló- és szabadidőkomplexum körött épülő modern Pozsony. Maga az Eurovea is próbál több lenni egy plázánál, s azzal, hogy az épület stílusban illeszkedik a Szlovák Nemzeti Színház új épületéhez, és azzal, hogy a Duna felé egy füves-teraszos korzót alakítottak ki, joggal érezhetjük úgy, hogy itt Pozsony 21. századi városmagjában járunk. Ezt az érzést csak fokozni fogja az Eurovea bővítési terve: játszóterek, irodák és az elmaradhatatlan mélygarázsok mellett megépül egy 46 emeletes felhőkarcoló; felhőkarcolónak azért nevezhető, mert túllépi a 150 méteres magasságot.

Pozsony lendületes fejlődése a gazdasági adatok alapján is vitathatatlan, amit tetéznek az ilyen látványos beruházások. De a város gazdagodása, versenyképessége miért nem sugárzik ki a távolabbi környezetére, az agglomeráción túlra? Miért nem érezhető a főváros fejlettsége az alig egyórányira fekvő Nyitra vagy Trencsén városmagján? Miért nem ezeken a feltehetően olcsóbb helyeken nyílnak új irodák, és miért tornyosulnak inkább a méregdrága Pozsonyban? Hiszen a személyes kapcsolattartás helyett ott az internet, wifi, Skype. Erre a kérdésre régebben keresik a választ a globalizációs folyamatok kutatói, és az egyik legérdekesebb magyarázat szerint pont a technológiai fejlődés teszi érdekeltté a cégeket abban, hogy egy helyen koncentrálódjanak. A technológia, a folyamatos innováció ugyanis a cégek profilját képlékennyé tette: korábban egy cipőgyár az cipőgyár volt, ma viszont egy cég könnyen mehet el a szoftverfejlesztés irányába, vagy internetes szolgáltatásokat biztosíthat, esetleg saját termék gyártásába kezd. Vagy mindhármat csinálja egyszerre. A vállalati profilok komplexitása pedig képlékennyé teszi a cégek közötti kapcsolatokat is: két vállalat egyszerre versenyezhet egymással egy üzletért, eközben viszont egy másik tenderen közösen indulnak, egy harmadik üzletben pedig az egyik cég a másikat kéri fel beszállítónak. A vállalatok folyamatosan tudják variálni az arculatukat és a termékeiket, ezért az egymás közti kapcsolatok fejlődése is, végső soron, folyamatos személyes jelenlétet igényel. Távol lehet maradni az ilyen gócpontokból, a folyamatosan fortyogó boszorkánykonyhától, csak ez rendkívül nagy kockázatot jelenthet.

Ez lenne tehát az a paradoxon, ami miatt a technológia forradalma nem hozza el a fejlődést a Tátra alján minden zugba, sőt, esetleg pont fordított hatással bír: a kirobbanóan fejlődő nagyvárosok számára a vidék csak munkaerőt biztosító hátországgá válik. A vidéki kisvárosok színvonalas vagy kevésbé színvonalas iskolái rengeteg energiát tesznek azoknak a felnevelésébe, akik aztán az Eurovea felhőkarcoló jövőbeli lakói vagy irodistái lesznek. A felhőkarcoló gazdasági ereje pedig legfeljebb addig sugárzik ki, ameddig a 46. emeletről majd el lehet látni, de ebből a távoli kisvárosok aligha fognak valamit érezni.