Plakátok nélkül

<p>Függetlenül attól, mikor lesznek a következő parlamenti választások, azért nyilván néhányan már elgondolkodtak azon, hogyan is lehetne megakadályozni, hogy az antidemokratikus eszmékből és egyéb nonkonformista megnyilvánulásokból építkező pártok vagy pártoknak látszó alakulatok jussanak a parlamentbe.&nbsp;</p>

Mindenkinek eredményes ötletelést kívánunk, és rögtön az elején meg is jegyeznénk, tessen mindenki szíves lenni elgondolkodni azon a jelenségen, amit úgy hívnak, óriásplakát. A tájainkon nemzetközi vándorszóval csak bilbordnak nevezett felületek ugyanis képesek arra, amire sem az újságok, sem a hírportálok, sem a tévék, nem is beszélve a sok-sok ezer könyvtárnyi könyvről, a tudás tárházairól. Na, mi lehet az, amit ennyire tudnak ezek a nagy plakátok? Hát azt, hogy hogyan kell az emberek agyába rekordidő alatt beinjekciózni bárminemű kolosszális ökörséget úgy, hogy a bejuttatott ökörségcsíra belátható időn belül új ökörségeket teremjen. Már az előző választások alkalmával is sokszor feltehettük a kérdést: mi lenne szegény választókkal, ha nem lennének óriásplakátok? Honnan tudná a nép, kire kell szavazni? Hát valószínűleg kénytelen lenne cikkeket és pártprogramokat olvasni, dolgoknak utánanézni. Vagyis gondolkodni. 

Nyilván nem lehetne mindenkit rávenni erre a nehéz munkára, de talán többen tájékozódnának. Most a választó ilyesmire nincs rákényszerítve, hiszen egy szelíden mosolygó politikusportré és egy könnyed jelszó meggyőzi őt, hogy nem kell itt sem olvasgatni, sem utánanézni a dolgoknak. Mondjuk ki: az óriásplakátok a néphülyítés rendíthetetlen oszlopai, legyen szó kereskedelmi reklámról vagy politikai hirdetésekről.  Persze központilag betiltani valamit, mondjuk az óriásplakátokat, az elég nagy lépés lenne egy olyan irányba, ami talán nem a jó irány, de ha belegondolunk, mi történne, ha eltűnnének az utcákról és az utak mellől az óriásplakátok, akkor rájövünk, hogy igazából senkinek nem hiányoznának (leszámítva persze a bilbordokat bérbe adó cégeket). A sofőrök figyelmét elvonják, a tájképet tönkreteszik. Ráadásul bárki, ha pénze van, kibérelhet az országban akárhány ezer plakátfelületet, és elkezdhet kampányolni még annál is nagyobb ökörségekkel, mint amilyenekkel most kampányoltak. 
Nyilván nem ez a hosszú távú megoldás a szélsőséges eszmék megfékezésére, de talán tehetnénk egyszer egy próbát, milyen lenne egy választás politikai óriásplakátok nélkül. Egyébként is randa az a sok plakát, függetlenül attól, mi van rajta.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?