Pillantás a pokolba

Pokorni Zoltán könnyeit nem először látni a magyar politikában: 2002 nyarán összeomolva távozott a Fidesz pártelnöki és frakcióvezetői tisztségéből, miután kiderült, hogy 1952-ben 12 évre bebörtönzött osztályellenség édesapját 1956-os szabadulása után beszervezték. Az apai ügynökmúlt miatti háttérbe vonulása óta a XII. kerület népszerű polgármestere. Ott, a Hegyvidéken garázdálkodott 75 éve a nyilasterror pártszolgálatosaként a jobboldali politikus nagyapja, aki gerinclövéstől halt meg Buda orosz ostromakor.

A nagyapám 1944 decemberében elhagyta a családját, a nyilasokhoz csapódott, és a három városmajori tömeggyilkosságban meghatározó, aktív szerepet vitt.

(Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere)

Pokorni a nyilasterror legkegyetlenebb budai mészárlásainak 75. évfordulóján ismét könnyeivel küszködve nézett szembe családi múltjával. Nem tért ki ez elől, miközben felelőssé felmenői cselekedeteiért nem tehető. A pokol tanulságait azonban levonhatta.

Az a szabály, hogy minden fogolynak húsz perc szenvedés jár.

(Zoltán Gábor Orgia című könyvéből)

75 éve Budán a nyilasok legállatiasabb csőcseléke szabadult el, a minden gátlás alól kicsúszott Gonosz tombolt hónapokig, hátborzongató kínzások, kegyetlenkedések és gyilkosságok jelentették a mindennapokat. Zoltán Gábor négy év kutatással megírt tényregénye, az Orgia e pokoli napok felkavaró krónikája, a naturalitás minden határát átlépve. Könyvéből kiderül, hogy az ember legaljasabb énje jött akkor fel a csatornákból.

Magyarok voltak az áldozatok, és a gyilkosok túlnyomó része szintén magyar volt...az áldozatokban is lássuk a testvéreinket, honfitársainkat. Az áldozatoknak ne csupán a zsidó voltukat lássuk, hanem teljes valójukat. És a gyilkosokban se csak a gyilkost lássuk, hanem azt, hogy hogyan válik valaki azzá. Amiért én itt vagyok, az az, hogy kimondjam: egyek vagyunk a fájdalomban.

(Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester a budai nyilasterror 75. évfordulós megemlékezésén)

A jobboldali politikus a megértés és fájdalom kettősségében tett egy lépést. Ilyen mondatokból épülhetne valamilyen közös bizalom a múlttal kapcsolatban. Továbbfűzve: ha például világosan látjuk számos nyilas átlényegülését a következő rémdiktatúrába, ahol még a verőlegények házszáma sem változott az Andrássy úton. Ha megértjük, hogy diktatúráktól függetlenül ott lapul ez a fenevad a gyenge emberben, s az irigység, züllöttség vagy frusztráció démoni pusztítássá válik, amint a csőcseléket vezérei szabadjára engedik.

Megrendít Pokorni Zoltán polgármester úr szembenézése, minden tiszteletem az övé ezért.

(Karácsony Gergely budapesti főpolgármester)

A budapesti főpolgármester, Pokorni politikai ellenfele egyszerű tisztelettel reagált. A többség csendben maradt. Pokorni szavai nem hoztak katarzist. Talán késő lenne harminc évvel a rendszerváltás után? Van ilyen a történelemben, hogy későn? Vagy egyszerűen túlnáciztuk ezt a három évtizedet jogos felháborodások mellett ezernyi eltúlzott hisztériában is, elkoptatva a fogalmak jelentését és erejét?

Pápán az osztrák tévét grazi tévének mondták. Imádta a nácikról szóló dokumentumfilmeket. És lendítette karját. Nem értettem.

(Gyurcsány Ferenc blogbejegyzése édesapjáról Pokornira reagálva)

Hát ez volt a másik vezető baloldali reakció Karácsonyé mellett: Gyurcsány Ferenc ezúttal sem volt képes elviselni, hogy legalább egy napig ne legyen a középpontban. Így hát ő fotelnácivá licitálja a saját apját, aki – mintha – náci karlendítéssel nézte volna az ORF dokumentumfilmjeit a Kádár-rendszerben; pedig Gyurcsánynak inkább a baloldali múlttal lenne dolga családilag, mondjuk a másik nagyapával kapcsolatos számvetésre ösztönözhetné politikus feleségét vagy tanulmányozhatná rózsadombi villájuk tulajdoni lapjának tanulságos történetét. Gyurcsány még hozzáteszi: ma már érti. Nem úgy tűnik: kérdezze Pokornit.