Piercingbotrány a valóságshow-ban

A német Big Brother csütörtöki adásában élőben közvetítették, amint az egyik házlakó mellbimbójába testékszert tettek. Az eset kivívta a gyermekvédelmi szervezetek és egyes politikusok ellenérzését is.


A német Big Brother csütörtöki adásában élőben közvetítették, amint az egyik házlakó mellbimbójába testékszert tettek. Az eset kivívta a gyermekvédelmi szervezetek és egyes politikusok ellenérzését is.


Az élő adásban látható volt, amint a 23 éves Daniela Peter meztelenül fekszik egy asztalon és arca eltorzul a fájdalomtól. A mellbimbó átszúrását pénteken is ismétli a német televízió.

"Csak egy válasz adható erre az extrém, szégyentelen voyeurizmusra - azonnal kikapcsolni" - nyilatkozta Claudia Roth, a Zöldek emberjogi szóvivője a Bild című német napilapnak.

Bruno Nikles, az esseni egyetem gyermekvédelmi szakértője az újságnak úgy fogalmazott, "az ilyen öncsonkítást nem szabadna megjeleníteni a televízióban, mert azt gyermekek is nézhetik."


Mint itthon is

A Big Brother műsorban 10-15 szereplő vesz részt, akiket folyamatosan filmeznek, amint be vannak zárva egy házba, és a nézők döntenek arról, hogy kit szavaznak ki. A valósághow a világ számos országában létezik.

A producereket azonban gyakran érik olyan vádak, hogy a szereplőket megdöbbentő élethelyzetekbe kényszerítik bele, hogy így nyerjék meg maguknak a tévénézőket.


Megölik egymást

A brit Big Brother-t akkor vették le a műsorról, mikor júniusban két egymással üvöltöző bentlakó azzal fenyegetőzött, hogy megölik egymást.

Gerhard Schröder német kancellár féltestvére, Lothar Vosseler pedig azzal lett kisebb híresség hazájában, hogy bement a német Big Brother házba és a szereplőkkel beszélgetett

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?