Pénzügyi kannibalizmus

Negyedszer tették lehetővé a kilépést, és ez március óta nem várt eredményt hozott. Két hónap alatt több mint 30 ezren vándoroltak vissza az állami nyugdíjfolyósítóhoz, ez a 2013- as megnyitás időarányos adataival egybevetve tizenötszörös növekedés. És még hol a vége, hiszen az ügyfelek java az utolsó napokban szokott távozni, ez a június 15. előtti hét lesz. Mondhatnánk, bizonyára a mi zsebünkből finanszírozott masszív állami kampány ritkítja meg a nyugdíjpénztárak sorait. A Szociális Biztosító tavasszal szétküldött körlevelében azt sugallta, hogy csak a fiatal és legalább az országos átlag szintjén kereső ügyfeleknek éri meg a magánpénztári tagság – ha ez a feltevés igaz volna, akkor a mintegy 1,45 millió kliens kétharmada máris távozhatna a rendszerből. Természetesen a tudatosan komoran megfogalmazott körlevél tendenciózus, nem is az váltotta ki a szokásosnál intenzívebb távozási hullámot. Akkor hát mi? 2004-ben az akkoriban alakult magánnyugdíjpénztárak bevetették az ún. svájci nyugdíj szlogent, azt sugallva, hogy aki náluk takarékoskodik, az idős korában a svájcihoz hasonló nyugdíjat kaphat. Ez természetesen valótlan elvárás, mint ahogyan valótlanságokat állít az állami körlevél is. Mindennél többet nyom a latba, hogy 2015. januárjában kiderült, a 2005-ben bevezetett rendszer első ügyfelei a minimálisan előírt 10 év elteltével rendkívül alacsony nyugdíjat kapnak a második pillérből. Ráadásul az állami és a magánnyugdíj együttes összege elmaradt a csak az állami nyugdíjpénztárból folyósított összegtől. A képhez hozzátartozik, hogy a Fico-kabinet rendíthetetlenül dolgozott a nyugdíjpénztárak elsorvasztásán, például visszavágta a nyugdíjpénztárakba kerülő járulék arányát. A magánpillérből kifizetett első nyugdíjak azért is alacsonyak, mert a biztosítók egyelőre óvatosak: új piacról van szó, és a megtakarított összegből alacsony járandóságokat kínálnak. A magánpénztárból folyósított életjáradékok fokozatosan nőni fognak, s azok, akik nem csupán 10 évet spórolhatnak ott, magasabb nyugdíjra számíthatnak. Ráadásul, ha a nyugdíjat folyósító Szociális Biztosítót köteleznék, hogy kiegyensúlyozott költségvetéssel kell működnie, akkor a szlovákiai átlagos öregségi nyugdíj napjainkban nem 408 euró, hanem alig 290 euró volna – az állam csak idén 1,5 milliárd eurót fordít a biztosító hiányának csökkentésére, sőt, részben a magánpénztárak ügyfeleivel fizetteti meg a keletkező deficitet. Végezetül a Smer bevetette a „csodafegyvert”: a múlt héten a parlament elfogadta a minimálnyugdíj bevezetéséről szóló törvényt. Eszerint a legalább 30 év szolgálati idővel rendelkező nyugdíjasok járadéka nem lehet alacsonyabb 269,50 eurónál. Ha ennél kisebb a nyugdíjuk, akkor a Szociális Biztosító kiegészíti erre az összegre. Az eredeti elképzelés szerint a törvény egyformán vonatkozott volna minden nyugdíjasra. Azonban menet közben a Smer módosította az elképzelést, így a teljes összegű minimálnyugdíj, ami kb. 76 ezer nyugdíjast érint, csak az állami nyugdíjfolyósító ügyfeleire vonatkozik, akik beléptek a magánpillérbe, azok arányosan csökkentett összeget kapnak. Az ellenzék várhatóan az Alkotmánybírósághoz fordul, szerinte a módosítás alkotmánysértő, mert különbséget tesz az emberek között az alapján, hogy milyen rendszerben spóroltak a nyugdíjukra. A Smer valójában úgy szeretné megoldani a nyugdíjfolyósítás hosszú távú finanszírozását, hogy a lehető legnagyobb részt hasítsa ki a magánpénztárakból. Azonban ez csupán pénzügyi kannibalizmus, a másik fél anyagi keretének felzabálása. Ennél tartósabb megoldás, ha a lakosságnak elmagyarázzák, miért elkerülhetetlen a nyugdíjkorhatár fokozatos kitolása, majd hozzálátnának a rendszer bevezetéséhez. Ezzel párhuzamosan pedig növelnék a váratlanul nagyon szűkösnek tűnő óvodai, és főleg bölcsődei kapacitásokat, hogy legalább azokat a nőket segítsék, akik még hajlandók szülni. Mert nincs az a létező legelegánsabb pénzügyi megoldással működő nyugdíjfolyósítás, ami pótolni tudná a hiányzó gyerekeket, a leendő keresőképes korosztályt.