A legtöbb embernél kialakul a hétköznapi rutin, ami onnantól fogva szervezi az életét. Egyesek nyögik a taposómalom terhét, mások kapaszkodót találnak a szervezettségben.
Pénz és forradalom
A különleges napok – ünnepek, szabadság, betegség stb. – lehetővé teszik, hogy kilépjünk a mókuskerékből, eltérjünk a mindennapok időbeosztásától. Vannak azonban igazán különleges alkalmak, melyek az értékek, konvenciók felfüggesztését is elhozzák: például, ha az osztálykiránduláson vagy a szalagavatón az osztályfőnök együtt bulizik a diákjaival. Ez persze nem akadályozza meg abban, hogy a következő héten a szokásos szigorral állítsa össze a dolgozatkérdéseket. Mégis, egy rövid időre létrejött egyfajta cinkosság, amely – a legtöbb esetben – az összetartozás érzését erősíti.
Társadalmunkban az élet mozgatórugója a pénz. Pontosan tudjuk mindennek és mindenkinek az árát. Megjelenik a tárgyalópartner, egy pillantással fölmérjük; látjuk a kocsiját, öltönyét, karóráját, nőjét – és már be is áraztuk. Ahogy Lovasi András és Péterfy Bori énekli: „A pénz miatt//Van minden//pénz nélkül élet pénz nélkül nincsen//Pénz nélkül meghal a Föld//És Dubajban sem lenne ennyi zöld”. Vannak azonban olyan kivételes pillanatok – a forradalmak tiszta, mámoros időszakában –, amikor még a pénzhez való viszonyunk is megváltozik. Ebben a rövid ideig tartó megváltozott elmeállapotban, az értékek átértékelését követően, a pénz huszadrangú tényező lesz.
Magyarországon az 1956-os forradalomban az Írószövetség gyűjtőakciót szervezett az elesettek családjainak megsegítésére. Ládákat helyeztek ki Budapesten a „Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk mártírjaink családtagjainak” felirattal. Az őrizetlen ládákba gyűltek a bankók, és senkinek sem volt mersze eltulajdonítani a pénzt, hiszen ezzel a tettével a forradalom eszméjét is meggyalázta volna. Később Erdély Miklós azt nyilatkozta, ő volt az ötletgazda, akkor, amikor még nem is hallott a performanszról.
Hasonló szolidaritást mutattak az 1989-es bársonyos forradalom résztvevői november végén. 1989. november 29-én egy fiatal házaspár magához vette az összes megtakarított pénzét és elindult Pozsonyba, a Prior áruházba, hogy a frissen felújított házuk nappalijába új bútort vegyen. A pénztárcát, melyben 15 000 korona volt, útközben elveszítették. Sokkos állapotba kerültek, és végső elkeseredésükben a sztrájkbizottsághoz fordultak. Elpanaszolták a történetüket, hátha csoda történik – abban az időben még mindenki várta és hitte a csodát. A sztrájkbizottságnál megígérték, hogy majd felolvassák az üzenetüket a tüntetésen. A letaglózott fiatalok nem igazán hittek az ígéreteknek, és lógó orral hazamentek. A tüntetések egyik vezérszónoka, Milan Kňažko azonban valóban felolvasta az üzenetet; az Sznf téren a föllelkesült tömeg pedig rövid idő alatt összedobott 150 000 koronát. Időközben – kalandos úton – a kilétét titokban tartó megtaláló is visszajuttatta az elveszített pénzt, ezért a házaspár a tüntetésen összegyűlt kisebb vagyont nem vette át. Az már egy másik történet, hogy évekkel később, újságírói kérdésre válaszolva a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) vezetői közül senki nem emlékezett rá, hogy mire költötték a zsák pénzt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.