Például a gógyi (futball-lélektani alapismeretek)

Másról is beszélt még Orbán, a bátorságról, a cselvetésről meg a hátrafelé nyilazásról, de mondandójának ez volt a lényege: a gógyi.
Vegyük hát közelebbről is szemügyre a magyar nemzetnek e legnagyszerűbb tulajdonságát, s vizsgáljuk meg, messze földön híres gógyink miképpen érvényesült a románok elleni, kulcsfontosságú vb-selejtezőn.
A gógyi, mint tudjuk, azt jelenti: furfang, sütnivaló, leleményes elme.
Namármost, ezzel összefüggésben sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy ha valami hiányzott a játékunkból, akkor az éppen a furfang és a lelemény volt, s belső védőink nem csupán elégtelenre teljesítettek, hanem egyenesen megbuktak a „gógyi megtestesítése sportkörülmények között” című tantárgyból, bár ahogy a 92. percben egymásnak futottak (felkínálva ezzel a gólszerzés kényelmes lehetőségét az ellenfélnek), az a maga nemében szintén hungarikum.

A hazaszeretetről
„Ezekben a gyerekekben annyi szeretet és tisztelet él a hazájuk iránt, hogy megnyerik ezt a továbbjutás szempontjából fontos mérkőzést” – jósolta Mészöly Kálmán, amivel semmi baj nem volna, csak hát a meccset nem a hazaszeretet nyeri meg nekünk, hanem a játéktudás. A hazaszeretetet bízzák csak ránk, szurkolókra, a játékosok pedig tűnjenek ki más, a futballpályán nagyobb hatékonysággal kamatoztatható erényekkel, mondjuk ördöngös cselezési készséggel (a la Törőcsik), precíz védekezéssel (a la Garaba), briliáns rúgótechnikával (a la Szeibert), kültelki csibészséggel (a la Váczi Zoli) vagy megalkuvás nélküli harcmodorral (á la Kiprich; csak hogy ne menjünk olyan nagyon vissza az időben).

A hazaszeretetről (folytatás)
„Zárt kapuk mögött, ám egy ország szeretetétől támogatva fogadja a magyar válogatott Romániát” – írta a meccs napján a Nemzeti Sport, megfeledkezve arról (nem először), hogy nem egy ország, hanem egy nemzet
szorított pénteken a magyar csapat sikeréért.
A hangsúlyosan „nemzeti érzelmű” szurkolók a Dózsa György úti kapunál gyülekeztek, ahol fűzősbakancsos utcai fesztivál vette kezdetét, irredenta dalokkal, forralt borral, s a végén némi üvegcsörömpöléssel és könnygázzal, ahogy az lenni szokott.
A farkasordító hideg dacára mindenesetre több ezren gyűltek össze, görögtüzek gyúltak, zászlók lobogtak, dobok dübörögtek, és szállt az ének a széllel tova: „Mi nem felejtünk: nem, nem, soha!” A hangerőre nem lehetett panasz, de valaki elmagyarázhatná végre a srácoknak, hogy az ellenfél himnuszának kifütyülése és a büdösrománozás kultúremberhez méltatlan cselekedet, amely a hazaszeretet mélységéről keveset, az intelligenciahányadosról viszont annál többet elárul.

A debreceni tévémaciról
„Nem néztem a meccset. Korán fekvő vagyok, szeretek időben elaludni, a mérkőzés pedig túl későn kezdődött.” Jó szöveg, megható szöveg, sosem találnák ki, hogy ezt nem Ilonka néni mondta, hanem Dombi Tibor debreceni futballista, jobbszélső, „a Loki élő legendája”, mellesleg 35-szörös magyar válogatott.
Világos, mint az egyszeregy: a magyar futballistát (nota bene: a példaképet!) este fél kilenckor már ne abajgassák holmi vbselejtezővel, ő addigra már fogat mosott, elköszönt a tévémacitól, a PlayStationt is kikapcsolta, úgyhogy csácsumi, mára ennyi volt, plüssállatot a paplan alá, mindenkinek jóccakát!
Van itt gógyi, amennyit csak akarunk!
Így már az is érthető, annak idején a Debrecen játékosai miért mozogtak olyan bávatagon és kábán a 20:45-kor kezdődő BL-csoportmeccseken: hat mérkőzésen hat vereség, 19 kapott gól... Nem, nem a bochumi ügyészég által sugallt, a hatályos törvények értelmében „bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalásnak” minősülő praktikák miatt, hanem mert a Loki futballistái fél kilenckor már az igazak álmát alusszák.

Arról, hogy semmi sem biztos
A helyszín Székelyudvarhely; a meccs előtt az Udvarhelyi Hírportál (uh.ro) riporterei szondáztatják a járókelőket, mit várnak az esti vb-selejtezőtől. Egy bajszos székely bácsi a kucsmája alól bólogat, hogy ő bizony a magyaroknak szurkol; arra a kérdésre viszont, hogy mi lesz az eredmény, hamiskás mosollyal csak annyit felel: „Az egyik a másikat megveri, az biztos!” Nos, nem lett igaza. Magyarország– Románia 2–1 volt egészen a 92. percig, akkor azonban Chipciu kiegyenlített, mi pedig egy álommal szegényebbek lettünk. A végeredmény: 2–2.
Mi a tanulság? Több is van.
1. Néha még a csavaros észjárású székely öregember is tévedhet.
2. A futballban semmi sem biztos – csak az, hogy a sorsdöntő meccsek végén mindig rajtunk, magyarokon csattan az ostor…