Pártpénzek

A haveri céget állami megrendeléshez juttatom, aztán ő valamelyik alvállalkozója, vagy a tulaj egy másik cége, vagy annak egy ciprusi leányvállalata (a sor tetszőlegesen folytatható) a haszon egy részét visszajuttatja a pártkasszába. Amiből lehet kampányolni, gulyást főzni, óriásplakátolni.

Robert Fico végezte a dolgát, talált egy, a pártklientelizmus sémájába tökéletesen beleillő esetet, majd jó nagy dobra verte. A koalíciós pártok bármelyike ugyanezt tette volna fordított esetben, még ellenzékiként – joggal. A történet ezen részének egyetlen szépséghibája, hogy a Smer elnökének aligha van erkölcsi joga ahhoz, hogy közbeszerzési tisztaságot kérjen számon akárkin is. A történet másik részének „szépséghibája” pedig az, hogy a kormányzó pártok nem ezt ígérték a kampányban. Pont fordítva, a Smerrel és koalíciós partnereikkel szembeni legfőbb kritikájuk korrupt és klientelisztikus ténykedésüket illette. Joggal. Szlovákia történetében talán csak 1994 és 1998 között loptak szét több pénzt a kormánypártok, mint a Fico-kormány idején.

Arra, aki ilyen programmal vág neki a választásoknak, s üvegzsebű államot ígér, sokszorosan hullik vissza egy ilyen botrány. Azzal nem lehet védekezni, hogy a Smer a tavaly nyélbe ütött hasonló tárgyú szerződésével többet lopott volna. Nem kevesebbet kell lopni, a lopást kell befejezni – a koalíciós pártok választói tavaly erre szavaztak. Az SDKÚ sem nézheti teljesen hülyének a választókat, véletlenek ugyanis nincsenek. Nincs olyan, hogy az SDKÚ járási elnöke adja a legjobb ajánlatot.

Igaza van Mikuláš Dzurinda SDKÚ-elnöknek abban, hogy nem lehet a párttagokat diszkriminálni. A párttagoknak saját magukat kell „diszkriminálniuk”, vagyis elvi okokból nem lenne szabad olyan közbeszerzési pályázatokban részt venniük, ahol saját párttársaik a döntnökök. Ezt még mindig nem fogták fel az SDKÚ-ban . Minél később jönnek rá, annál valószínűbb Robert Fico visszatérése.