Pancserkormány

TASR-felvétel

​​​​​​​Miután Eduard Heger kormányfő visszatért Kijevből, felszólította Robert Ficót és Peter Pellegrinit, hogy menjenek el ők is Ukrajnába, személyesen győződjenek meg arról, hogy Putyin hadserege mekkora pusztítást, mennyi emberi, családi tragédiát okozott.

Mire a Hlas elnöke azt üzente neki, hogy ajánlatos lenne, ha a kormányfő meg ellátogatna az élelmiszerboltokba, s meggyőződne arról, hogy mekkora az áremelkedés, milyen megélhetési gondokkal szembesülnek a kispénzű nyugdíjasok és a további sorstársaik.

Az ellenzéki politikus riposztja cinikusnak minősíthető, hiszen az ukrajnai polgárok megpróbáltatásait, szenvedéseit nem lehet összehasonlítani a szlovákiai szociális gondokkal. Még akkor sem, ha az utóbbiak szinte hónapról hónapra súlyosbodnak. A kormány pedig hosszú ideig tétlenkedett, elvitatkozgatott a koalíciós tanácskozásokon. Mindeközben Csehországban döntöttek arról, hogy júniustól 8,2 százalékkal emelik a nyugdíjakat. Lengyelországban csökkentették az alapvető élelmiszerek forgalmi adóját, ideiglenesen törölték az üzemanyagok jövedéki adóját, Magyarországon további két hónappal meghosszabbították a 95-ös oktánszámú benzin, valamint néhány fontos élelmiszer hatósági árát. Közgazdászok az utóbbi intézkedéseket nem tartják szakmai szempontból megalapozottnak, viszont a szegény embereknek így talán marad pénzük csirkefarhátat, étolajat vásárolni.

Húsvét után végre a pozsonyi kabinet is előállt a saját segélycsomagjával. Heger, Matovič és Krajniak diadalittasan sorolta, idén és jövőre mennyi pénzt szánnak a bajbajutottak megsegítésére, a családi pótlék növelésére. Azt viszont elhallgatták, hogy a nyugdíjasokat tulajdonképpen átverték, mert csupán előrehoznák a karácsony előtt esedékes tizenharmadik járandóságuk kifizetését. Ráadásul a koalíció nem tudott szót érteni abban, hogy honnan teremtsék elő a bejelentett intézkedések anyagi forrásait. Az SaS szerint a költségvetésben kell megtalálni a szükséges összeget, ami nem lehetetlen feladat, ugyanis az állam tavaly a tervezettnél több adót szedett be. Három koalíciós partnere viszont a száz leggazdagabb cég jelentős profitját fölözné le. Egyelőre azt sem tudni, kik lesznek az érintettek és fizetnek-e, vagy jogi eszközökkel igyekeznek kibújni a rendkívüli sarc alól. A bejelentett segélycsomagot a parlament még nem fogadta el. Nem tudni, hogy Sulíkék miként szavaznak majd, habár Pellegrini jelezte, hogy képviselőik támogatnák a tervezetet. Ha elfogadják módosító indítványaikat.

Mindenképpen dicséretes, hogy a kabinet harcot hirdetett a korrupt alakok ellen. Ám tévednek azok, akik úgy vélik, hogy ezzel elvonható a polgárok többségének figyelme a sokasodó anyagi gondokról. Főleg az egymilliónyi nyugdíjas és a 660 ezer szegénységben élő nem azzal kel és fekszik, vajon indokolt-e Martin Borguľa, a Sme rodina képviselőjének meggyanúsítása, vagy Fico követi-e Kaliňákot a vizsgálati fogságba. Sokkal inkább az nyomasztja őket, miből fizessék a vészesen növekvő villany- és gázszámlát. Az energiaárak várhatóan jó ideig fognak emelkedni, akkor is, ha a jelenlegihez képest alternatív megoldást választunk.

A szlovák kabinet meg mintha önimádó lenne, vagy buborékban élne, legfeljebb ígérgetések szintjén foglalkozik a polgárok jelentős részének, továbbá az egészségügyisek, a pedagógusok, az önkormányzatok problémáival. Figyelmeztető tény, hogy a legújabb felmérések szerint Eduard Heger a leghitelesebb kormánytag – de csak 33 százaléknyi támogatottsággal. Ám a felnőtt lakosság 67 százaléka őt sem tartja megbízhatónak. A többiek bizonyítványa még lesújtóbb. Ilyen társadalmi helyzetben nem meglepő, ha a szakszervezetek május 1-jére tömeges tüntetéseket szerveznek, és nem zárják ki az országos sztrájkot sem.

Gazdasági, társadalmi gondok a világ szinte minden államában vannak, méghozzá szintén jelentősek. Ám csak kevés demokratikus országban találunk olyan kétbalkezes, tettek helyett tétovázó, tétlenkedő kormányt, mint jelenleg Szlovákiában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!