Pakisztáni riport: "A dzsihádnak szüksége van rád!"

Mielőtt belép valaki Sahbaz Balocs irodájába, illik megtörölni a lábat az amerikai, izraeli és indiai zászlóban.
Az afgán határtól nem messze fekvő, nyugat-pakisztáni Kvettában, egy elhagyott kis utcában álló iroda az iszlámista al-Badar mozgalomé, amely magánadományokból tartja fenn magát és tölti be küldetését: harcosokat toboroz és képez ki a dzsihádra, a "szent háborúra" a "hitetlenek" ellen Palesztinában, Kasmírban, Csecsenföldön és persze Afganisztánban.
Balocs (felvett név), a fő toborzóügynök törökülésben ül a padlón, s a vele szemben ülő tudósítónak Amerika-ellenes és antiszemita szólamokkal teletűzdelt propagandabeszédet tart. "Bush elnök meghirdette a keresztes hadjáratot, a keresztények szent háborúját. Amerika civil lakosságot bombáz, ami egyértelműen terrorista cselekedet, ezért nekünk mind csatlakoznunk kell a dzsihádhoz, a muzulmánok legszentebb ügyéhez - magyarázza Balocs. - A három legnagyobb fenyegetés az Egyesült Államok, Izrael és India."
Az al-Badar a jelentkezőkre bízza az úticél kiválasztását: a palesztin területek, Csecsenföld vagy Kasmír - ahol a szeparatista muzulmánok az "indiai megszállás" ellen harcolnak - mind jó hely, de most egyértelműen Afganisztán a "menő".
A toborzóügynök szerint a dzsihádönkéntesek száma határozottan emelkedett az Afganisztán elleni amerikai csapások október 7-i kezdete óta. "Nem árulom el a pontos számot, mert az katonai titok, de százakról van szó" - bizonygatja. A jelentkezőnek legalább 18 évesnek és "jó muzulmánnak" kell lennie, s el kell fogadnia az al-Badar filozófiáját: "Dzsiháddal a békéért."
Az al-Badar kétféle kiképzést nyújt titkos táboraiban, az Afganisztánnal határos törzsi övezetben. E térséget, amely nagyrészt kiesik a pakisztáni hatóságok ellenőrzése alól, az Afganisztánban és Pakisztán e részében többséget alkotó pastu törzsek lakják.
Balocs elmondja, hogy az alapkiképzés magában foglalja az elnyűhetetlen AK-47-es géppisztoly és az RPG-7-es rakétagránát-vető kezelésének elsajátítását. A haladó, átfogóbb kiképzés három hónapig tart, és tökéletes gerillát farag a jelöltből. A képzésnek "fontos része az iszlám oktatás is".
A nap imával indul, majd torna következik. Kora délelőtt tea, utána fegyveres kiképzés, ima és ebéd. A fő táplálék a rizs, de néha van birka is. A nap legforróbb részét a vallásoktatásnak szentelik. Azután jön a gerillaharcra és taktikára való alapképzés, ima, katonai vagy Korán-oktatás, újabb ima, végül lámpaoltás.
A pénzalapok korlátozottak, és az újoncoknak nincs módjuk tökéletesíteni magukat olyan rafinált fegyverek kezelésében, mint az amerikai Stinger rakéták. "Túl drágák" - sóhajt Balocs. Az afgánisztáni és kasmíri dzsihád mártírjainak képeivel körülvett toborzó közli azt is, hogy az újoncok a kiképzés után nem kapnak rendfokozatot, mert a dzsihád minden harcosa egyenlő Isten előtt, s társadalmi rangjuktól, származásuktól függetlenül egyformán osztoznak a spártai életmódban.
A pakisztáni hatóságok általi betiltástól tartó al-Badar sikerének egyik titka az intenzív reklámkampány, a sok plakát, poszter, öntapadó, rajtuk mobiltelefon-számmal. "Amerika, itt vagyunk!" - hirdeti egy öntapadó, amely többnyire autók lökhárítóján látható.
Balocs szerint a jelentkezők mindenféle társadalmi rétegből jönnek, vannak köztük madraszák (Korán-iskolák) tanulói, szegény és gazdagabb családok gyermekei is.
"Az iszlám ellenségeinek" listája most Nagy-Britanniával is bővült, de Balocsnak más országok okoznak fejtörést, amiért az Egyesült Államok oldalára álltak: Ausztrália, Kanada, Németország, Franciaország.
"Nagy-Britanniának már hosszú története van Afganisztánban, és erősen kötődik az Egyesült Államokhoz, de azt nem értjük, hogy a felsorolt többi ország miért akar szétrombolni egy olyan szegény országot, mint Afganisztán" - hajtogatja a toborzóiroda vezetője.