Pacni a forgatókönyvön

poliacik

Nyilván sokat törhették a fejüket a Smer politikai boszorkánykonyhájában amiatt, hogy a kampányhajrában miként lehetne megállítani támogatottságuk lassú, de nem jelentéktelen csökkenését. Milyen témát dobjanak be a közbeszédbe, amellyel elérik a célt: legalább részben elvonják a figyelmet Ján Kuciak és jegyese meggyilkolásának évfordulójáról. 
 

Meg Marián Kočner és a kormánypárti politikusok, különösen a Ficóék holdudvarába tartozó közszereplők felháborító kapcsolatáról. Hatásosnak vélt tervet kotyvasztottak. Gyorsított eljárásban indítványozták a 13. nyugdíj törvénybe iktatását és a családi pótlék megduplázását. Tizenkét éve vannak hatalmon, bármikor előrukkolhattak volna ezekkel a jóléti javaslatokkal, de eddig csak ígérgettek, legfeljebb aprópénzzel emelték a juttatásokat. Most viszont bevetették a csodafegyvert.
Cinkost könnyen találtak, hiszen Andrej Danko és pártja az ötszázalékos parlamenti küszöb körül billeg. Ráadásul még Ján Slota is belecsapott a sztrapacskába. Videóüzenetében az utódját tette felelőssé azért, hogy „egyre nagyobb Orbánék befolyása Dél-Szlovákiában”. Emiatt a volt pártelnök – most talán józanul – arra szólította fel a híveit, hogy inkább Štefan Harabinra voksoljanak, csak ő az igaz hazafi. 

A várható bukástól berezelt Danko két feltétellel adta be derekát a Smernek: jövő évtől a 3,5 tonnásnál könnyebb járművek vezetői ne fizessenek sztrádamatricát, és a parlament végre utasítsa el az Isztambuli Egyezményt. A Smer mindkettőre bólintott, habár az utóbbi követelés miatt a kormány politikai bukfencre kényszerült. Ugyanis a Pozsony által aláírt nemzetközi szerződésre más kormány sem mondhat nemet, ahogy Pellegriniék tették nemrég. Csak a törvényhozás utasíthatja el. Az ingyenes sztrádahasználat elmeszüleményétől meg égnek áll minden közgazdász haja. 
Danko sebtében összehívta a parlament rendkívüli ülését, Fico pedig elégedetten integetett a bársonyszékéből Kotlebáéknak és a szerepzavarba került Ľubonír Galko csapatának, mert az ő szavazataikkal lett határozatképes a törvényhozás. 

Sínen vagyunk, gondolhatta az exkormányfő, aki biztosra vette, hogy a Híd távolmaradása ellenére a törvénytervezetek zöld utat kapnak. Aztán már Zuzana Čaputová következne, akinek a parlamenti határozat kézbesítése után 15 napja van arra, hogy aláírja a dokumentumokat – de ez szinte kizárt. Ugyanis kifogásaival együtt visszaküldheti a megfontolásra a testületnek. Kérdés, mikor teszi meg. Ha február 29-e előtt, akkor esetleg újabb rendkívüli ülésen megtörhetnék az elnöki vétót. Legvalószínűbb azonban, hogy kivárná a törvényes határidőt, s akkor ezeket az indítványokat az új összetételű parlament napirendre sem köteles tűzni. Fico azzal számolt, hogy ha netán az első változat válik valóra, akkor diadalittasan harsoghatja, mennyi pénzzel akarják segíteni a rászorulókat. Ha az elnök asszony kivárna a döntéssel, akkor meg őt tenné felelőssé, hogy kútba esett a jóléti tervük. Szinte tökéletesnek tűnt tehát a Smer forgatókönyve, mégis került rá egy pacni.

Még nem tudni, mi lesz a tragikomédia vége. A PS/Spolu képviselői keddtől akadályozzák az ülés megtartását, mert szerintük törvénytelenül hívták össze a rendkívüli parlamenti ülést, ezért alkotmánybírósági döntést kérnek.

És választási korrupcióval vádolják a Smert és az SNS-t. Talán még Danko sem tudja, hogyan vezényelhetné le a rendkívüli ülést. A moratórium miatt pedig nincsenek közvélemény-kutatások, így már csak a jövő szombati választáson derül ki, milyen hatása volt a Smer és az SNS indítványainak. 
Vajon a kétmilliónyi nyugdíjas, továbbá a sok fiatal családos közül hányan azonosulnak a parlamentben tiltakozó képviselőkkel, akik szerint valóban megilletné őket a jelenleginél több támogatás, de erről nem másfél héttel a választás előtt, és főleg nem szavazatszerzési szándékkal kell határozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?