Oxigénhiányos ünnep

Nem a kommunizmus bukásának jelentőségéről, hanem Szlovákia pillanatnyi állapotáról tanúskodik, hogy néhány napja a 150 tagú parlament 86 képviselője szavazta meg november 17-e államünneppé nyilvánítását. Történt pedig ez abban az országban, ahol a jelképeket mindig is fontosabbnak tartották a lényegnél. Ismét megbizonyosodhattunk róla, hogy ez az ország mindenről lekésik. Itt még az elronthatatlan is elromlik. Valóban bársonyos volt a fordulat, és egy év elteltével már a nyúlszívű kibic is biztosra vehette, november 17-ből nem lesz augusztus 21-e. Akkor sem a kurázsi, sem a lelkesedés nem hiányzott (volna) az ünnep törvénybe iktatásához. Most a lehető legalkalmatlanabb pillanatban került rá sor. Az ország lakossága többségének nagyon szerény anyagi viszonyait látva a politikusokban mocorogni kezd a létfenntartási ösztön, és már-már azok se merészelik magukat elszánni a degenerált rezsim bukásának elkötelezett méltatására, akik a tribünökön voltak november 17-e után. Nemcsak azok hibáztathatók a rendszerváltás elfuserálásáért és november 17-e szívekben történő megünneplésének elmaradásáért, akik 1991 után a tulajdonviszonyok megváltoztatásával létrehozták a nagy fordulat nyerteseinek szűk rétegét. Újgazdagtól nem várható el a jelképek megsüvegelése. Azt se tudta, hogyan jutott vagyonhoz, így annak mentésével, biztonságba helyezésével múlatja idejét. Az értelmiség pedig elgyávult, és a rá jellemző naivsággal a rendszerváltás nyerteseitől reméli a koncot. Paradoxon, de főképp a baloldal feladata – és érdeke – lett volna november 17-e szellemének ébren tartása. De nem verődött össze olyan csapat, amelyik a szociáldemokrata hagyományokhoz való visszatérésben látja a megoldást. Késedelmességünk klasszikus példája, hogy 1989 decemberében a Weiss vezette párt „rendszerváltó” kongresszusán 5 perc alatt szőnyeg alá söpörték a szocdemmé való visszaalakulásra tett javaslatot. Szalonszocialistává váltak. Ott asszisztáltak mindennél, ami a bérből élők körében hozzájárult november 17-e emlékének degradálásához. Ott voltak a Munka Törvénykönyvének átfogalmazásánál, és nem egy „rendszerváltó” baloldali ott tartotta a markát (már a HZDS embereként) a privatizációs osztogatásoknál. Jaj, de nehezen határozták el magukat 1994 tavaszán Mečiar megbuktatására! Annyira siettek a hatalomba, hogy mindössze 6 hónapot adtak az átmeneti kormánynak. Természetes, hogy ilyen előzmények után légüres térbe került a november 17-e államünneppé nyilvánításáról szóló határozat.