Öregbítők

Nyilván sokan olvassák, nézik, vagy hallgatják a Kiss László úszóedzővel kapcsolatos fejleményeket, figyelik az esettel, esetekkel kapcsolatban kialakult vitákat, és sokan beszélgetnek arról, jó-e élsportolónak lenni. Szerintem nem jó, és ezt így gondoltam tíz éve is, tehát nem Kiss László ügye a fő érv, az inkább csak lábjegyzet a témához.

Nem vagyok sem sportszakértő, sem sportoló. Még azt sem állíthatom, hogy rendszeresen követem valamelyik sportág eseményeit. Valahogy nem hiszek a sportban. Nem is a csalások, a dopping vagy a korrupció miatt, inkább azért nem, mert én nem várom el senkitől, hogy a szabadidejét, és úgy az egész életét, de főleg a gyerekkorát feláldozza azért, hogy én a képernyő előtt jól szórakozzak. Mert ugye az van, hogy élsportolóinktól elvárjuk, hogy öregbítsék a nemzet meg az ország hírnevét. Hogy az egész világ láthassa, milyen jók is vagyunk mi. Aranyérem, ezüstérem jöhet, ez a dolgok rendje. Aki meg nem jutott dobogóra, arról inkább ne is beszéljünk, ránk hozta a szégyent. Közben a sport alapvetően jó dolog. Focizni jó, teniszezni jó, diszkoszt vetni jó. Mindenkinek sportolnia kellene valamit. Az ebédjegyek mellé sportjegyeket is adnék az alkalmazottaknak, állami hozzájárulással, legyünk már egészségesebbek. Legyen már több pálya meg tornaterem. Sokféle sport van, mindenki megtalálhatja a neki valót. Egy verseny viszont már politika. Helyi, országos, nemzetközi. Ott már nem azért sportolnak, mert sportolni jó, hanem hogy eredményeket érjenek el, és öregbítsék az öregbítenivalót. Legyen már kire büszkének lenni. Aztán amikor évek, évtizedek múlva kiderül, mi a siker titka, elcsodálkozunk, mit kell a gyerekeknek végigszenvedniük.

Mert ha valakiből élsportoló lesz, akkor az elsősorban a szülei döntése, hisz már kisiskolás korban el kell kezdeni a kemény edzéseket. Szerintem nem éri meg.