Orbán Viktor pálcát tört Grespik fölött

A Fidesz elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy az ügyvéd egy szkinhed együttes ellen folyó perben a bíró származását firtatta

A kereszténydemokrata meggyőződésű, polgári nemzeti érzelmű politikai szövetség, a Fidesz tagjai számára elfogadhatatlan, amit Grespik László mondott - jelentette ki Orbán Viktor.

"Nem tartjuk elképzelhetőnek azt, hogy embereket származás és politikai hovatartozás szerint különböztessenek meg a közéletben" - közölte a Fidesz elnöke, miután az EU-tagállamok Magyarországra akkreditált nagyköveteivel folytatott megbeszélést.

A volt kormányfő arra az újságírói kérdésre válaszolt, amely arra vonatkozott, mi a véleménye arról, hogy Grespik László ügyvéd a múlt héten egy szkinhed-per tárgyalásán megkérdezte a bírótól, hogy zsidó-e. Grespik László az Orbán-kormány idején a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője volt.

"Amit ismerek, az alapján azt kell mondanom, hogy ha tiszteljük a másik ember méltóságát, akkor nem beszélünk vele így" - fogalmazott Orbán Viktor. Leszögezte: továbbra is mindenki számíthat a Fideszre, akit emberi méltóságában megbántanak, származása, politikai nézetei, hovatartozása miatt szorongatnak, állásából mozdítanak el, vagy egyszerűen csak belegázolnak a becsületébe. "Mi mindig az emberi méltóság oldalán állunk" - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?