Önző Mikulás

<p>Szerda este a parlamentben nem mindennapi helyzet állt elő: a Smer és az ország érdekei kivételesen megegyeztek, így egy rövid, de annál hevesebb vitát követően a törvényhozásnak sikerült elfogadnia a jövő évi állami költségvetést. Mivel az utolsókat rúgó kormánykoalíciónak ez esetben sem volt meg a többsége, a szavazás kimenetele teljes mértékben a Smer jóindulatától függött.</p>

És Robert Fico pártja ezúttal nem okozott csalódást, egy megkésett Mikulás-csomaggal lepve meg az országot. A szavazást megelőző vitában ugyan kígyót-békát kiáltottak az Ivan Mikloš pénzügyminiszter által beterjesztett tervezetre, mindez azonban csak a szavazóknak szóló olcsó és nem is túl meggyőzőre sikeredett színjáték volt. Ugyanilyen részükről az egészségügynek kierőszakolt 50 millió euró is, hiszen a Smer vélhetőleg e nélkül is mindent megtett volna a büdzsé elfogadásáért. Ha ezért azt gondolnánk, hogy a párt vezetőinek végre megjött az esze, és a szűk pártérdekek helyett végre az ország jövőjét tartják szem előtt, csak részben lenne igazunk. Az ország és a Smer érdekei ezúttal csak azért kerültek összhangba, mivel Fico a tavaszi előrehozott választások után már a kormányfői székben látja magát. És persze ő is nagyon jól tudja, hogy rendkívül nehéz megfejni egy tehenet, ha jó előre levágjuk. Márpedig a Smer mögött álló, az államot fejőstehénnek képzelő befolyásos vállalkozói csoportok jövőre ott akarják folytatni, ahol tavaly abbahagyták.

Ehhez azonban egy stabilan finanszírozható költségvetésre van szükség, ami pénz nélkül nem megy. Szlovákiának már az elmúlt hónapban gondjai akadtak az államkötvények értékesítésével, az idei utolsó kibocsátást pedig már el is halasztották. A bizalmatlanság ugyan az európai hitelválsággal magyarázható, az állami költségvetés elutasítása és egy ideiglenes büdzsé azonban tovább rontott volna a helyzeten. Szlovákia ugyanakkor jövőre nagyjából 8 milliárd eurót szeretne így kölcsönözni a pénzpiacokon, aminek a meghiúsulása súlyos gondokat okozna az országnak, és mivel Fico pártja minden jel szerint a választások megnyerésével számol, természetesen a Smernek is. A párt vezetőinek a szerdai döntése egy nagyon jól átgondolt taktikázás volt. Tapsolhatunk nekik ezért, azonban tudnunk kellene, hogy nem értünk tették, ezúttal is csak az önös érdekeik alapján cselekedtek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?