Önként mondunk le a kivívott szabadságról?

Csehszlovákiában 1989. november 17-én kezdődött az egypártrendszer összeomlása és aztán néhány hónap alatt be is fejeződött, Magyarországon ez sokkal hosszabb folyamat volt. Bizonyos szempontok alapján azt is mondhatjuk, hogy 1956. október 23-án vette kezdetét a magyar forradalommal, amit aztán a szovjet hadsereg vérbe fojtott, vezetőjét, Nagy Imrét pedig 1958-ban kivégezték. A leszámolás sokkal véresebb volt Magyarországon, mint nálunk 1968-ban.

Az új vezető, Kádár János szovjet tankkal érkezett vissza Budapestre, a romos fővárosba, az emberek pedig kollaboránsnak tekintették. Különös, hogy kicsit nagyobb függetlenséget sikerült elérnie Moszkvától, a többi szocialista állammal összehasonlítva – beleértve Csehszlovákiát is. Egy idő után megjelentek a nyugati cikkek a magyar boltokban, fellendült az idegenforgalom, a Kádár-rendszer, más nevén a gulyáskommunizmus részben a gasztronómiára épült. Aki a szocialista táborból járt akkoriban Magyarországon, azonnal látta és érezte a különbséget.

Aztán jött Gorbacsov és a Szovjetunió egyre halmozódó gazdasági nehézségei, melyek következtében megkezdődött a rendszer szétesése. Magyarország ekkor is előrébb járt, mint Csehszlovákia, melynek kommunista vezetése a legortodoxabbak közé tartozott a keleti blokkban, és még kozmetikai változtatásokra sem volt hajlandó. Hihetetlennek tűnt, hogy 1987-ben már formálódtak Magyarországon az ellenzéki pártok, Pozsonyban és Prágában viszont még vízágyúkkal öntözték a tüntetőket.

Az egyik vezető magyar kommunista politikus, Pozsgay Imre pedig már akkor kijelentette egy japán lapnak: Elejétől fogva megkérdőjelezhető volt, hogy megfelelően gyakoroljuk-e a hatalmat. Most már világos, hogy akadályozta a gazdasági, és az egyén fejlődését is.

Éppen az osztrák–magyar határon kezdett ledőlni a vasfüggöny, és megindultak a keletnémet menekültek nyugatra – ez volt a berlini fal leomlásának kezdete is egyben. A mi bársonyos forradalmunk előtt egy hónappal Magyarország új alkotmányt fogadott el, amely felszámolta az egypártrendszert, biztosította az emberi jogokat az állampolgároknak, lefektette a parlamentáris demokrácia és a piacgazdaság alapjait.

Most viszont a négy visegrádi ország lakossága mintha önként mondana le a kiharcolt szabadságról és a demokráciáról – populista, sőt autoriter kormányok javára. Egy új folyamat kezdetén vagyunk? Oroszország, az Egyesült Államok, sőt Törökország lesz a példa?

Vagy megmaradunk európainak Európában, a szabadság és az emberi jogok oázisában? Ehhez viszont vissza kellene térnünk a harminc évvel ezelőtt hirdetett eszmékhez és értékekhez.

A szerző a TASR hírügynökség munkatársa