<p>Megvan az első bírósági döntés, pontosabban egyezség a nyitrai Mariatchi szórakozóhely előtt történt brutális támadás ügyében. Két fejbe rúgás egyenlő négyszáz euró.</p>
Nyitra újabb szégyene
Szlovákiában a rasszista indíttatású támadásokat nagyon nehéz bizonyítani, s ha sikerül is, a bíróság ritkán alkalmazza az idevágó paragrafusokat. A mai napig nem sikerült a Tupý-gyilkosság ügyében ítéletet hozni: a fővárosban egy parkban vertek agyon bőrfejűek egy egyetemistát. A Mariatchi-ügyben született első döntés azt mutatja, hogy a bíróság és az ügyészség is kerülni próbálja még a látszatát is annak, hogy itt csoportos rasszista támadás történt. Semmi más, egy kis csetepaté, amilyen két futballklub szurkolói között szokott megesni egy-egy mérkőzés után. Az, hogy földön fekvő embereket rugdostak bakanccsal, mert például más zenét szeretnek, mint a támadók, nem hatotta meg az ügyészséget és a bírót. Természetesen a rasszizmust itt nem feltétlenül más nemzetiségű személy elleni erőszakként kell érteni, a xenofóbia, a mások iránt érzett utálat Szlovákiában, de a környező országokban is nagyon sok csoporttal szemben létezik. A többség utálja a romákat, a magyarokat, de az új kisebbségeket, például az ázsiaiakat is. Utálattal fordulnak a melegek, a kis vallási közösségek vagy bármilyen más csoport tagjai felé. A szkinhedek nem szeretik a punkokat, a punkok a szkinhedeket, a Slovan-drukkerek a nagyszombatiakat, a nagyszombatiak és a slovanisták a DAC szurkolóit... Számtalan civil szervezet próbálja csökkenteni ezeket az ellentéteket, növelni a lakosság, a fiatalok toleranciáját, de ez nem megy túl könnyen. Évekig futó programokat tudnak pillanatok alatt tönkretenni politikusok, de álhírek és mendemondák is. A munkanélküliség és a gazdasági problémák is intoleránsabbá teszik az embereket, mások problémái messze a mi valós vagy vélt gondjaink mögé szorulnak. A konkrét támadások is csak akkor érik el egy adott közösség ingerküszöbét, ha az az adott közösség tagját érintik. Mi, magyarok mindig fontosnak tartjuk felemelni szavunkat, ha a közösségünk tagját éri támadás, de vajon mi mennyire vagyunk toleránsak, ha a támadás romákat, melegeket vagy más kisebbség tagjait érinti? Nyitra nagyon specifikus város, sok magyar diákkal, erős civil közösséggel, de egyben nagyon erős szlovák nacionalizmussal. Nem szabad elfelejteni, hogy a város egy időben az SNS-nek is erős bástyája volt. Éppen ezért rettentően fontos nekünk is figyelni arra, mi is történik a Mariatchi-ügyben, nehogy még egyszer megtörténhessen az, ami Malina Hedviggel, amikor az állami szervek gyakorlatilag megakadályozták, hogy valaha is kiderülhessen az igazság.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.