Nincs mit ünnepelni

„Vér tapad a kezükhöz” – mondta Lindsey Graham szenátor a Facebook, az Instagram, a TikTok, az X, a Snapchat és a Discord közösségi médiumokat üzemeltető vállalatok vezérigazgatóinak indulatoktól sem mentes kongresszusi meghallgatásán Washingtonban.

Vannak vezérek, akik már szinte rutinszerűen járnak az ilyen meghallgatásokra, ám az új platformok vezetőinek még új volt az esemény, olyannyira, hogy volt, akiért a hatóságoknak kellett elmenni. A számos eddigi meghallgatás leginkább formalitás volt, hogy azt a látszatot keltse: valóban foglalkoznak a képviselők a problémával. Most azonban egyértelműen más a helyzet. Már elérkezett a pont, amikor a maszatolás nem megoldás, valóban tenni kell az ügy érdekében, hiszen, ahogy a szenátor mondta, tényleg sok szenvedést és értelmetlen halált írhatunk a közösségi platformok számlájára.

A meghallgatáson, hogy a helyi szokásoknak megfeleljen, nemcsak a képviselők és az adminisztratív személyzet volt jelent, hanem azok a szülők is, akik gyermekei a közösségi felületek hatására internetes szexuális zaklatásnak voltak kitéve, de számos olyan szülő is a helyszínen hallgatta a vezéreket, akiknek a gyermekei a platformok használatának közvetett hatására öngyilkosságot követtek el.

Így a korábbi Facebook, ma már Meta vezére – látva a szülők által magasba emelt transzparenseket, az áldozatok képeit – nem is tehetett mást, mint hogy elnézést kérjen, majd újra elmondja a már megszokott paneleket: mennyit tesznek a gyerekek védelme érdekében, milyen sok intézkedést hoztak az elmúlt időben. De emlékezzünk csak vissza: ugyanezeket a szólamokat pufogtatta, amikor az egyre növekvő agressziót – amit bizonyítottan a közösségi oldalak tovább erősítettek –, az álhíreket, átveréseket, hoaxokat kérték rajta számon, hogy a választási befolyásolást és a propagandát már ne is említsük. Akkor is volt hivatalos magyarázat, voltak projektek, amelyek a jelenséget igyekeztek kezelni, de ezek is csak arra voltak jók, hogy a kirakatba tegyék, a gyakorlati eredmény szinte a nullával egyenlő. Pontosan tudjuk az okot is: a cég maximalizálni kívánja a profi tot, és nem számít, ennek milyen ára van. Sőt, az algoritmus szándékosan úgy van alakítva, hogy minél hevesebb érzelmeket vált ki egy-egy bejegyzés, annál jobb, hiszen tovább maradnak a felhasználók az oldalon, ezzel pedig hasznot hoznak az üzemeltetőnek.

Minden bizonnyal nem ez volt a közösségi oldalak célja, amikor húsz évvel ezelőtt megalapították, az eredeti elképzelés sokkal emberközelibb volt. Innen jutottunk el oda, hogy egy olyan felületté hagyták változni, ahol élőben lehet közvetíteni emberek mészárlását, ahol mindennaposak a zaklatások, ahol a terroristák, bűnözők is találkoznak, hogy minél kegyetlenebb tettekre buzdítsák egymást, ahol emberek tíz- és százmilliói napjuk egy jelentős részét eltöltik, s hogy nagyobb legyen a haszon, az algoritmus buborékba zárja őket. És ennek hatására rengetegen szoronganak, szenvednek, sok-sok gyermek és felnőtt is emiatt önkezűleg vet véget az életének. Ide jutottunk húsz év után. De tudjuk: a vezéreknek csak a haszon a lényeg – legfeljebb majd időnként bocsánatot kérnek…