Nicsak, ki kopog?

A választási kampány sajnos továbbra sem arról szól, hogy Szlovákiának milyen reformokra lenne szüksége a fejlődéséhez, inkább csak arról, ki mindenkin kellene segítenie az államnak. Egyes politikusok azt az érzetet keltik, hogy a szlovákiai családokat már most is tömegesen zaklatják a végrehajtók, az ajtajukon dörömbölve a drágább jelzáloghitelek miatt felhalmozódott tartozásaikat követelve. Valójában azonban a politikusok sorakoznak az ajtónk előtt, akik megint csak megpróbálnak „segíteni”. Természetesen a választók pénzéből.

Pedig a szolgáltatásaik semmivel sem olcsóbbak, mint a bankoké. Egy 700 eurós minimálbért kereső lakostól például 377 eurónyi adót és járulékot hajtanak be. Ebben persze már benne vannak a munkáltatói járulékok is, ezért a legtöbb munkavállaló nem veszi észre a teljes terhet. Ehhez jön még az áfa, amit az áruk és szolgáltatások árában fizetünk, és ami magasabb lehet, mint az eladó árrése. A jóléti állam nem olcsó. A politikusok azonban körbe-körbe azt ismételgetik, hogy „megéri a pénzét”. A reklámszlogennel való hasonlóság persze puszta véletlen.

Sok jelölt megértette, hogy a kamatemelés olyan téma, amelyet a jelzáloghitelesek is észrevesznek, és nem csak a hírekben. Hiszen a jelzáloghitel havi törlesztőrészletének a több száz eurós emelése nem elhanyagolható összeg. Egyes politikusok a saját elcsépelt elméleteiket ismételgetik arról, hogy mivel az állam olcsóbban vehet fel hitelt, mint a bankok, az állam ezt átpasszolhatná a bankoknak, amelyek aztán ennek köszönhetően olcsóbban nyújthatnának kölcsönt az ügyfeleiknek. Mások az egyéni helyzetet figyelmen kívül hagyó, költséges, általános támogatásokat javasolják. Valójában azonban a hitelfelvevőknek csak egy viszonylag kis csoportja van veszélyben, így ők azok, aki tényleg segítségre szorulnak. Semmi sem indokolja azonban azt, hogy két kézzel szórjuk a pénzt azoknak is, akiknek erre semmi szükségük. Különösen akkor, amikor az Európai Bizottság Szlovákiát a legkevésbé fenntartható pénzügyekkel rendelkező országok közé sorolja.

A választás előtti kirakós játékban van azonban egy valóban érdekes javaslat is: a fordított jelzáloghitel. Az ötlet külföldről származik, és szlovákiai megvalósítását még számos probléma hátráltatja. Mindazonáltal érdekes az ötlet. Mi erre azonban a konkurens politikusok reakciója? Állítólag ez egy olyan javaslat, amelynek a fő célja, hogy „az emberek adják el a lakásukat a bankoknak”, és menjenek az utcára lakni. A fordított jelzáloghitelek lényege azonban nem ez. Épp ellenkezőleg, lehetővé teszi, hogy az ember az ingatlanában élje le az életét, ugyanakkor élvezze a méltóságteljes öregkorra szánt pénzt. A fordított jelzáloghitelek már korábban is napirenden voltak, a politikusok azonban meghiúsították a bevezetésüket. Gyanítjuk az okát. Évente találkozhatunk a nyugdíjasoknak karácsonyi segély vagy 13. nyugdíj formájában odadobott méltatlan alamizsnával. Ha az emberek nem függenének tovább az állam látszólagos segítségétől, az komolyan megzavarná a szocialista és konzervatív pártok, a hazai politikai spektrum túlnyomó többségének az üzleti modelljét.

A választási kampány eddig sajnos minimális erőfeszítést mutat a szükséges reformok megvitatására. A jelöltek inkább azt próbálják meg belénk sulykolni, hogy az államnak mindenkin segítenie kell. És ez részben igaz is. Az utcáról összeszedett, a pártelnökeiket a sajtótájékoztatókon szolgaian éljenző politikusok valószínűleg nem tudnák visszafizetni a luxuslakásukra felvett nagy összegű jelzáloghiteleiket az újraválasztásuk nélkül. Az őszi parlamenti választás így inkább a politikai statiszták jelzáloghiteleiről szól.

A szerző a Trend gazdasági hetilap munkatársa