Netanjahu Hamász-taktikája

 Fel kell tehát tenni a kérdést: érdeke-e a zsidó államnak, hogy szinte a fél világ ellen hadakozzon? Nem, nem is akarja ezt tenni. Ez csak válasz – egyesek szerint bosszú – arra, hogy az ENSZ-ben nem tag megfigyelő állam státust kapott Palesztina, ami gyakorlatilag a palesztin államiság elismerése, Izrael megkerülésével. Ugyanakkor az éremnek két oldala van. Izrael azokat a telepeket bővítené, amelyeket egy új, kiterjedtebb konfliktus esetén a biztonsága szempontjából stratégiai fontosságúnak tart, megteremtve az izraeli területi folytonosságot. Másrészt ez csak terv, biztosan hajlandó tárgyalni róla, lesz miből engednie. Ez taktika, persze nem kockázatmentes. Az ENSZ-határozatot megelőzte a nyolcnapos gázai konfliktus és az azt lezáró, a Hamász által győzelemként ünnepelt, de Izrael számára is elfogadható tűzszünet.

 Az izraeli és a palesztin lépések megértéséhez ezt a hármat, az ENSZ-határozatot, az izraeli kormánydöntést meg a gázai konfliktust együtt kell nézni. A telepbővítésekről hozott döntést épp úgy befolyásolta az ENSZ-határozat, mint a gázai konfliktus: Netanjahu erőt akar felmutatni a palesztinokkal, s különösen a Hamásszal szemben. Meg persze a januári izraeli választások is szerepet játszanak, erős vezetőnek akar mutatkozni. Fontos tényező a palesztinok belső megosztottsága. Egyrészt a Hamász és a Fatah közötti konfliktus, másrészt a Hamászon belüli – erről kevesebb szó esik, mert kevesebb az információ – hatalmi harc. Háled Mesaal, a Hamász emigrációban élő vezetője a gázai konfliktus előtt jelentette be, hogy pár hónapon belül távozik posztjáról. Ezzel kiújult a harc a Hamászon belül az Iránhoz szorosan kötődő keményvonalas tábor és az inkább Törökországhoz, Egyiptomhoz és Katarhoz húzó mérsékeltebb szárny között. Fordulópontot jelentett a szíriai polgárháború, a Hamász (pontosabban Mesaal) szembefordult második számú patrónusával, Aszad elnökkel, olyannyira, hogy Mesaal Damaszkuszból Kairóba tette át a székhelyét. Ez felbőszítette a Hamász első számú patrónusát, Iránt, amely egy időre elzárta a pénzcsapot is (Teherán kb. évi 120 millió dollárt juttat a Hamásznak.) A The Wall Street Journal szerint ezt kihasználva Egyiptom, Törökország és Katar segítette ki a Hamászt. A lap úgy tudja, a Kairóban Izraellel folytatott tűzszüneti tárgyalásokat a Hamász részéről Mesaal vezényelte le. És Mesaal állítólag a ciszjordániai Palesztin Hatóságot irányító Mahmúd Abbásszal való megbékélésnek is híve, Abbász pedig a Nyugat számára elfogadható partner, szemben a Hamásszal. A helyzet tehát jelenleg az, hogy Mesaal neve fémjelzi – pár éve ezt még senki sem gondolta volna róla – a mérsékeltebb, párbeszédre hajló szárnyat, szemben a Hamász keményvonalas gázai övezeti vezetésével. Az pedig, hogy melyik kerekedik felül, meghatározhatja, milyen lesz a továbbiakban az izraeli–palesztin békefolyamat, és hogy lesz-e egyáltalán. Egyes izraeli megfigyelők szerint Netanjahu a gázai övezeti hadművelettel is a Hamászon belüli hatalmi harcban akart döntést kicsikarni, számára ez létfontosságú. Azzal ugyanis tisztában volt, hogy az ENSZ-határozat elfogadását nem tudja megakadályozni.