Népszabadság: A hosszútávfutó diadala

Két nagy és egy kisebb meglepetést hoztak a szlovák választások. A legnagyobb kétségtelenül a Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKU) kiemelkedően jó szereplése.

Két nagy és egy kisebb meglepetést hoztak a szlovák választások. A legnagyobb kétségtelenül a Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKU) kiemelkedően jó szereplése. Azt sem gondolták sokan, hogy a kommunisták (KSS) a rendszerváltás óta először jutnak be a pozsonyi törvényhozásba. Némi meghökkenést pedig az váltott ki, hogy az előrejelzésekhez képest Robert Fico Irányának (Smer) lényegesen kisebb lett a tényleges támogatottsága.

Neves pozsonyi politológusok szerint az eddigi kormányfő – akinek kedvtelése a maratoni futás – a hosszútávfutókra emlékeztető taktikával igyekezett a cél felé. Kitartóan hangoztatta, hogy az ország súlyos társadalmi gondjai ellenére számottevő eredményeket ért el az eltelt négy esztendőben, főleg a külhoni kapcsolatok, többek közt a szlovák–magyar viszony javításában. A belpolitikában és a hétköznapi életben pedig lényegesen oldódott a nacionalista légkör. Higgadt érvelésével sikerült megnyernie azokat a bizonytalankodókat is, akik sokáig inkább a Meciart és Dzurindát egyforma hangerővel támadó Robert Fico fele tekintgettek. Végül azonban hitelt adtak a kormányfőnek, aki a kampány során rendíthetetlenül ismételgette azt is, hogy főleg az SDKU képes bejuttatni Szlovákiát a NATO-ba és az Európai Unióba.

Ezeket a reális lehetőségeket féltve fordítottak végül sokan hátat az ország európai integrációját veszélyeztető Demokratikus Szlovákiáért Néppártnak (HZDS) és még többen a kampányukat durva magyarellenességre építő szlovák nacionalista tömörülésnek. Sokan pedig a parlamentből való kizárással büntették a szavakban szociáldemokrata értékeket hangoztató, valójában azonban egymással civakodó Demokratikus Baloldal Pártját (SDL) és a Szociáldemokrata Alternatívát (SDA) is.

Szlovákiában a reformpárti politikai erők mozgástere nagyobb, mint négy évvel ezelőtt – nemcsak az SDKU, hanem a Magyar Koalíció Pártja kiváló szereplésének köszönhetően. Felmérések szerint a magyar nemzetiségű választópolgárok több mint nyolcvanhárom százaléka, továbbá jelentős számú szlovák, ukrán és roma szavazott a Magyar Koalíció Pártjára. Ez azonban annak is a következménye, hogy a szlovák pártok a közhelyes mondatokon kívül semmi konkrétumot nem kínáltak a nemzeti kisebbségeknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?