<p>Ha valami világossá vált a megyei választásokon, az az, hogy nem a Népi Platform fogja leváltani Robert Ficót – vagy utódját – és a Smer-kormányt</p>
Némi platform
Miért olyan biztos ez? Ma úgy tűnik, hacsak nem következik be valami nagy összeomlás, akkor a Smer meg tudja őrizni támogatói zömét. 2016-ban csak úgy lehet leváltani, ha a jobboldali pártok egységfrontba tömörülnek ellene. A Népi Platform (SDKÚ–KDH–Híd) az eredeti elképzelések szerint ezt a tömörülést alapozta volna meg, a szerteszét húzó jobboldal erős magját képezve, fokozatosan összecsiszolva a partnereket. 2013 őszére ebből semmi nem valósult meg, sőt: a helyzet mintha romlana. Ha a megyei választásokat nézzük, a platformnak csupán egyetlen pártja maradt konzisztensen Smer-ellenes: az SDKÚ, amely mind a nyolc megyében a Smer ellen induló jelöltet támogatott. Ez sem volt egyszerű menet: Frešo pártelnök, akinek pozsonyi megyeelnökként a választás első fordulója mindennél fontosabb volt, fenyegetett, oszlatott, tárgyalt és újratárgyalt, de végül tartani tudta a szavát. Igen ám: de a Frešo szempontjából érdektelen köztársaságielnök-választáson már nem olyan nagy platformista ő és a pártja, és egyre inkább úgy tűnik, az SDKÚ el fogja utasítani Hrušovskýt, a KDH jelöltjét. Ez is egyfajta opportunizmus. A Híd „másfél” alkalommal vált le a platformról a megyei körben: Kassán egyértelműen a Smer mellé állt (az MKP-val együtt), Nagyszombatban pedig saját jelöltet indított, a másik két párt által támogatott Uhliarikkal szemben (is). Viszont szinte azonnal összezárt Hrušovský mögött, amikor az elnökjelölt kiválasztására került sor. A KDH „két és fél” kiugrásával a platform fő problémája lett. Nyitrán és Besztercebányán a Smerrel indult, Kassán pedig az SDKÚ–SaS közös jelöltjét nem támogatva negligálta a platformot az egyébként saját magát annak vezetőjének tartó KDH. Kassán a második körben lesz kiigazítás (a KDH és az SDKÚ is Rudolf Bauer mögé állt), de a KDH opportunizmusa továbbra is aggasztó.Ez így kevés vagy még annál is kevesebb. Van itt még egy gond: az SaS a bejutási küszöb felett látszik stabilizálódni a választási sokk, majd pedig Krajcerék kiválása után. A párt normalizálta belső viszonyait, és a megyében keményen a Smer ellen fordult: ahol támogattak jelöltet, ott csak az SDKÚ-val közösen. Az SaS, ha parlamentbe kerül, nehezen megkerülhető, de még nehezebben integrálható tömörülés lesz. És akkor ott van még a különutas, pozsonyi zakóját is sikerként eladni kívánó NOVA, amely talán be sem jut a parlamentbe, s ha igen, legalább annyi bajt hoz magával, mint lehetőséget. Az MKP pedig, amely az utóbbi mérésekben rendre a vonalon van, szintén nem könnyű partner minimum a KDH számára. Ha az ember ezt az egészet végigzongorázza, rögtön szembetűnik, mennyivel egyszerűbb lenne bármelyik jobboldali párt számára koalíciót kötni a Smerrel. A KDH különösen gyanús, hiszen az SaS, az MKP és a NOVA is csak részben kompatibilis vele. A Híd viszont láthatóan inkább húz a KDH-hoz, mint Frešóhoz. Az SDKÚ meg nem lát ki Pozsonyból. Egy ilyen platformnak nincs értéke és nincs jövője. Van elég idő újragondolni az egészet, és valamilyen más formát adni az ellenzéki együttműködésnek. A Népi Platform ugyanis a 2012-es kampány jobboldali fegyverletételének szellemiségét viszi tovább, és mára sokkal többet árt a kormányváltás ügyének, mint használ.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2014. 04.06.
KDH: A Népi Platformot az SDKÚ-DS tette tönkre
2014. 04.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.