Nem siettethető a demokrácia

Ami Szíria kapcsán az utóbbi hetekben zajlik, bizonyítja, hogy minden felborult, a régi stratégia használhatatlan – céljaival és eszközeivel egyetemben –, új pedig nincs. Ez kapkodáshoz, rossz döntésekhez vezet. A Közel-Kelet a világ legkiszámíthatatlanabb és legveszélyesebb térsége. A Nyugatnak meg kell szabadulnia az eddig gyártott elméletektől és sztereotípiáktól ahhoz, hogy jó döntéseket hozzon. A legfontosabb az időtényező, akárcsak egy Shakespeare- drámában, a Nyugat érzéketlenül siettetne olyan folyamatokat – akár légi csapásokkal is –, amelyekre az arab/iszlám világ még nem érett meg. A legnagyobb és rossz döntéseket indukáló tévedés az volt, hogy az elemzők az arab tavaszt a kelet-európai rendszerváltáshoz hasonlították. A látszólagos párhuzamok ellenére azonban a különbségek fényévnyiek. A kommunizmus bukásával minden kelet-európai országban megindult (ha néhol döcögve is) a demokratizálódás. Az arab tavasz országaiban azonban nincs mire építeni, nincsenek alapok a népképviseleti kormányzási formához. Az első szabad választásokon az arab országokban sehol sem a „demokratikus” erők kerültek hatalomra, ezért forrong még mindig Tunézia, ezért támogat a Nyugat hallgatólagosan Egyiptomban egy törvénytelen katonai puccsot. Líbiáról nem is beszélve, senki sem tudja, hogy Kadhafi kivégzése után milyen ott a helyzet, a hírek csak arról szólnak, hogy a különféle fegyveres bandák, törzsi milíciák egymást gyilkolják. Egy amerikai elemző intézet mindebből arra következtet: 1. Az arab tavasz még minimum egy évtizedig, de valószínűleg tovább is elhúzódik. 2. Állandósul a politikai, gazdasági és társadalmi forrongás. 3. Megoldhatatlan a demográfiai probléma, a fiatalok össznépességen belüli nagy aránya. Ezek a fiatalok odahaza nem találnak munkát. 4. Az elégedetlenség nemcsak a fiatalok tömegeit tereli a szélsőségesség felé. Mindehhez hozzá lehet tenni: Egyiptom és Szíria, vagy akár Irak példája is azt mutatja, a politikai harc vallási dimenzióval párosul, a szunniták és síiták közötti nagy konfliktussá terebélyesedett. Ez a belső konfliktus. Sokkal veszélyesebb, hogy az arab/iszlám világ legbefolyásosabb erői minden ütközőpontról képesek elhitetni a hazai tömegekkel, hogy az iszlám és a nyugati civilizáció összecsapásáról van szó. Egyiptom és – talán kisebb mértékben – Szíria felborította az eddigi közel-keleti erőviszonyokat. Egyiptom kapcsán mindenki Izraelre is figyel, a szíriai történések ürügyén pedig Iránra. Két lehetőség van. 1. A vegyi fegyverek miatt az USA lecsap Aszadra. 2. Obama meghátrál, és végleg eláll a katonai megoldástól. Teljesen mindegy, hogy mit mondanak erről az Öböl menti arab országok politikai vezetői, a szíriai ellenzék vagy az olyan terrorszervezetek, mint az al-Kaida. Az első esetben az iszlám tömegekkel papjaik úgyis elhitetetik, hogy az USA az iszlám ellen visel háborút. A második esetben pedig azt, hogy az USA, vagyis a nyugati világ megijedt az iszlámtól. Szó mi szó, az elmúlt két hét színjátéka alapján legelvakultabb hívei sem nevezhetik Obamát erős elnöknek.