Nem mi isszuk a legtöbb töményt a világon

Bár a hazai vásárlók egyre többet költenek égetett szeszes italokra, ezek átlagos fogyasztása évente 2-3 százalékkal csökken.

Bár a hazai vásárlók egyre többet költenek égetett szeszes italokra, ezek átlagos fogyasztása évente 2-3 százalékkal csökken. Hazánkban egy év alatt 30 millió liternyi égetett szeszes ital fogy, amellyel - a közhiedelemmel ellentétben - Magyarország nem az első, hanem csupán az ötödik helyet foglalja el a világranglistán. Az első négy helyen Szlovákia, Románia, Lengyelország és Oroszország található.



Évente átlagosan 2-3 százalékkal csökken Magyarországon az égetett szeszes italok fogyasztása - tájékoztatott Győry László, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatója.

A fogyasztók egyre inkább a minőségi italokat részesítik előnyben, és a fogyasztók összességében is többet költenek égetett szeszes italokra. A háztartások jövedelmük 6-7 százalékát költik élvezeti cikkre, e kiadások negyedét pedig alkoholra fordítják - mondta Győry László.

A szakmai szervezet vezetője szerint a közhiedelemmel ellentétben Magyarország az égetett szeszes italok fogyasztásában nem világelső. A hazai fejenkénti évi fogyasztás abszolút literre, azaz 100 százalékos alkoholmértékre átszámítva 3 liter. Ezzel Magyarország a világranglista 5. helyét foglalja el. Az első négy helyen mind környékbeli ország található, sorrendben Szlovákia, Románia, Lengyelország és Oroszország.

Az alkoholtartalmú italok - bor, sör és égetett szeszes ital - fogyasztásában Magyarország - 9,5 hektoliterfokos évenkénti és fejenkénti fogyasztással - a 9-10. helyen áll.

Évente az országban mintegy 30 millió abszolút liternyi szeszes ital fogy. A bérfőzés mennyisége a szakértők szerint mintegy 5-6 millió hektoliterre tehető. Emellett további 7-7,5 millió hektoliter égetett szeszes ital a származás nélküli kereskedelemben került forgalomba - mondta a szakember.

A terméktanács igazgatója jelezte: míg 5-6 évvel ezelőtt mintegy 80 millió hektoliter finomszeszt állítottak elő a magyar üzemek, addig a múlt évben már csak 40-45 millió hektoliter készült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?