Mégsem lesz Prágában német katonai temető, mert a külföldi német katonai sírokat gondozó szervezet pénzügyi gondokkal küszködik – jelentette tegnap a Mladá fronta Dnes című napilap.
Nem lesz német katonai temető
Mégsem lesz Prágában német katonai temető, mert a külföldi német katonai sírokat gondozó szervezet pénzügyi gondokkal küszködik – jelentette tegnap a Mladá fronta Dnes című napilap. A szervezet a kilencvenes évek folyamán már összegyűjtötte a Wermacht egykori katonáinak földi maradványait Csehországban, de azok mintegy 4000 ládában az észak-csehországi Ústí nad Labem egyik elhagyott ipartelepén vannak elraktározva már három éve. A kilencvenes évek közepén kidolgozott tervek szerint Prágában, a Strašnice nevű negyedben lévő evangélikus temető egyik részén alakítottak volna ki kegyeleti német katonai temetőt. Strašnicében van egyébként a II. világháborúban elhunyt szovjet katonák központi emlékhelye is. A német katonai emlékhely kialakításának munkálatai meg is kezdődtek, de pénzhiány miatt leálltak, s most úgy néz ki, hogy az egész vállalkozás csődbe jutott. „Nagyon sajnáljuk a történteket, de a sírokat gondozó szervezetnek elfogyott a pénze, így pillanatnyilag azt sem tudjuk megmondani, mi lesz a katonák földi maradványainak sorsa” – mondta a lapnak Sebastian Gerhardt, a prágai német nagykövetség szóvivője. Biztosította azonban a közvéleményt, hogy a problémát megpróbálják mihamarabb orvosolni. Az újság értesülése szerint a ládákban a cseh területen elesett egyszerű Wermacht-katonák mellett néhány tábornok földi maradványai is megtalálhatók. A kutatások során több olyan katonai sírt is találtak, amelyekben a Wermacht egykoron Afrikában harcoló, de Csehországban elesett veterán katonái nyugodtak. Václav Bartuška, aki az Oroszországban az első világháború végén elesett csehszlovák légiósok sírjainak gondozásával foglalkozik, úgy véli, a mostani csehországi eset botrányos. „Ez Németország szégyene. Gyorsan el kell döntenie, mi lesz néhai katonáinak földi maradványaival, mert a helyzet egyre inkább tarthatatlan” – állítja Bartuška. A nyugat-csehországi Mariánské Lázněben már van egy nagyobb német katonai temető. Olyan vélemények is vannak, hogy a katonákat ott kellene esetleg örök nyugalomra helyezni. (kj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.