Ne nyúlj hozzám!

Félelemmel tölt el már a gondolat is, hogy ilyen megtörténhet, de ha őszinte leszek, jelenleg biztosra veszem, hogy vele is meg fog, ahogy velem, a barátaimmal, szinte minden női ismerősömmel. És bizony sok esetben akár fiúkkal is!

Ma is három egyszerű történeten keresztül szeretnék rámutatni, milyen sokféleképpen lehet szexuálisan bántalmazni, zaklatni, traumát okozni.

Egy hete az egyik barátom elmesélte, hogy egy rendezvényen, ittas állapotban egy férfi köszönetképpen a munkájáért, búcsúzóban, kezet csókolt neki. Ugye milyen udvarias? Apropó, azt nem említettem, hogy ez a barátom is férfi . Mikor elmondta a történetét, eszembe jutott, hogy hány ilyen nem kívánt, a személyes határainkat sértő megélést tudhat ő is maga mögött, s bár ez nem nevezhető erőszaknak, mégis nyomot hagyott. Olyat, ami a történet főhőséből a fuj szócskát hozta ki, amikor beszélgetni kezdtünk róla, vagyis számára ez egy negatív, visszataszító érzést okozott.

Néhány hete egy itteni csapat külföldre ment dolgozni, négy nő és egy férfi . A vendéglátók egyike a kedvesebb lányokat sokszor érintette meg a válluknál, majd a csípőjüknél. De csakis azokat, akik kevésbé voltak nagyszájúak, vagyis a csak „simogató” férfi kiérezte, ki nem fogja ezt szóvá tenni neki. Egy csoportkép elkészítésénél aztán az egyik nőnek, aki előtte állt, nadrágon keresztül megfogta a bugyiját, annak a gumijánál, majd elengedte, hogy az visszacsapódott a bőréhez. Csak egy fura, értelmezhetetlen mozdulat volt. Cél nélkül. Talán a hecc, a vicc, az oldott hangulat kedvéért, ahogy a simogatások, a nem várt érintések is. Egy pillanat volt ez is. A nő, aki ezt megélte, leblokkolt. Vagyis nem kérte ki magának, nem húzott határokat, még csak a férfira sem tudott nézni. Pár óra múlva esett le neki, amikor már hányingere volt, hogy mi zajlik, hogy ez, ami történt, nincs rendben, hogy közel a negyvenhez már tenni kellene magáért valamit, nem szótlanul eltussolni az ilyen eseteket. Magára haragudott, mert nem tudta megfelelően lereagálni a helyzetet. Több beszélgetés kellett ahhoz, hogy megértse: az, aki személyes határsértést, zaklatást, molesztálást, esetleg erőszakot él meg, annak nagyon kevés esélye van arra, hogy az ilyen pillanatokban a reakciója tudatos, cselekvő legyen. Vagyis, hogy védekezzen. Sokan dermednek le, az agyunk ugyanis így akarja túlélni. Ez a nő végül a bugyiját felhúzó férfi főnökéhez fordult, hogy a további együttműködést kizárja, de természetesen a másik vezető hárította a pasi felelősségét.

A harmadik történetben egy húszéves egyetemista, aki egy család két gyermekének volt a vigyázója, élt meg folyamatos zaklatást az apukától. Egyébként a forgatókönyv hasonló: ártatlan gesztusokkal, közeledésekkel kezdődött az eset, majd szexuális zaklatássá nőtte ki magát, és odáig jutott, hogy a lány felmondott az asszony felé értelmetlen indokokkal, hogy ezzel megvédje a család egységét. A lány hónapokig pszichoszomatikus tünetekkel küzdött, majdnem ráment a párkapcsolata, az énképe, az önértékelése a padlón volt, mert úgy érezte, gyenge volt, mert hagyta magát ilyen helyzetbe sodorni. Folyamatosan hadakozott ugyanis benne a ráció és annak az ellentmondása: biztos nem megy tovább, biztos nem történik meg többször, biztos leszáll majd róla, de végül be kellett látnia, hogy hiába utasítja el, hiába taszítja el magától a férfi t, az a hatalmánál, az erejénél fogva megteheti, hogy figyelembe sem veszi a lány akaratát. A lány majdnem egy év után pszichiáterhez került, az értette meg vele, hogy, amit átélt, az hat a szervezetére így, ez annak a tünete, és akkor indult el az öngyógyulás útján.

Sérülékenyek vagyunk. Van, akit az orvosa traumatizált, mert olyan beavatkozásokat végzett el rajta, amelyre nem kért engedélyt. Hallom, másokat a főnöke, mert azt feltételezi, neki szabad, az alkalmazottak a tulajdonaik.

Vannak az embereknek normái, amelyekről szeretném feltételezni, hogy fejleszthetőek, mert egyre több fájdalom forrását ismerjük fel. Az egyik ilyen az intim határok tartása, s az is, hogy ezeket védjük – akkor is, ha legtöbbször az a válasz ezekre, hogy ne légy már túl érzékeny, vagy hisz nem is történt semmi. Vagyis ne engedjük az érzéseinket elnyomni! Ha nekem valami kényelmetlen, jogom van kimondani és szólni arról, hogy ezt nem szeretném.