<p>Amikor 2011-ben a budapesti közgyűlés megváltoztatta (vagy visszaváltoztatta) a Moszkva tér nevét Széll Kálmán térre, a környékbeliek körében elég nagy felzúdulást keltett a dolog.</p>
Moszkva és megszokás
Nem azért, mintha nagyobb gond lenne Széll Kálmán 19. századi magyar miniszterelnökkel, mint az orosz fővárossal, hanem főleg azért, mert 1951 óta hatvan év telt el addigra, és a Moszkva mint név sokak számára volt kedves vagy legalábbis természetes. (Még akkor is, ha az 1951-es átnevezés politikai indítatású volt.) Akkortájt sokan fogadkoztak, hogy nekik a Moszkva akkor is Moszkva marad, és a polgármester csak nevezze úgy a teret, ahogy akarja, ez semmin nem változtat. Jómagam nyolc év részeit töltöttem el pár sarokra a Moszkvától, nekem is ez tűnt logikusnak.
Ma, ha Budán járok, egyértelmű Széll Kálmán győzelme Moszkva felett. A volt miniszterelnök ott van az összes busz-, metró- és villamosmegállóban, érkezés előtt be is mondják, a Moszkva emléke pedig fakul. Persze az emberek három év alatt még nem felejtették el, hogy így hívták a teret – ha ezt a nevet használom beszélgetésben, nem ül ki az arcokra értetlenség. De Széll Kálmán szép lassan befészkeli magát az emberek tudatába, megszokják, számítanak a jelenlétére, a Moszkva név pedig olyanná válik, mint Pozsonyban a Prešporok – értelmiségi körök játéka egy olyan párhuzamos valósággal, amelynek múltja van, jelene nincs. A csendes szocializáció győzelme ez a tudatos fellépéssel szemben.
Ez a csendes tanulási folyamat persze nem csak az ilyen átnevezésekre érvényes, életünk minden szférájában megtalálható. Amit most kiemelnék, az a politikai szféra, azon belül is az önkormányzati politika. Hajmeresztő módon a polgárok hajlamosak hozzászokni saját önkormányzatuk működéséhez akkor is, ha az gyenge. A négyéves ciklus első felében felháborodnak, aztán mire szavazni kellene, kimegy a kezükből az energia. A választó halványan még emlékszik valami botrányra, de aztán úgy dönt, ez benne van a pakliban, és inkább szavaz az ismertebb – megszokott – névre, mint egy új lehetőségre. „Úgyis mindegy” vagy „mind ugyanolyan”: a megszokás reménytelenségének kulcsmondatai. Pedig ezt, mármint az igénytelen helyi politikát megszokni, tolerálni sem szabad.
A mai napon ismét adott a választás lehetősége helyi önkormányzatainkba. 25 év alatt megszoktuk, hogy ez így van, pedig ez korántsem természetes. Ez egy kiváltság, amiért generációk sora harcolt anno. Azt is megszoktuk, hogy „mind hülye” és nem érdemes választani. Én ezt nem gondolom, általában vannak jó minőségű jelöltek, legalább néhányan.
Az európai parlamenti választásokon csak minden nyolcadik szlovákiai választó vett részt. Az önkormányzati választásokon ne bízzanak mindent a nyolcadik emberre. Ne azt szokják meg, hogy nem érdemes szavazni, hanem azt, hogy négyévente mindig szánnak erre pár percet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.