Móri tragédia: perlik az Erste Bankot

Sértetti képviseletre és az Erste Bankkal szemben kártérítési per megindítására adtak megbízást Magyar György ügyvédnek hétfőn a nyolc emberéletet követelő móri rablógyilkosság egyik áldozatának hozzátartozói – tudta meg a Népszabadság.

Sértetti képviseletre és az Erste Bankkal szemben kártérítési per megindítására adtak megbízást Magyar György ügyvédnek hétfőn a nyolc emberéletet követelő móri rablógyilkosság egyik áldozatának hozzátartozói – tudta meg a Népszabadság.

Az elhunyt az egyik biztosítótársaság alkalmazottjaként dolgozott a móri bankfiókban a bűncselekmény időpontjában. Az ő feladata volt, hogy biztosítást kössön azokkal, akik nagyobb öszszegű, illetve hosszú lejáratú hitelt vesznek fel. Utolsó ügyfele az a fiatal házaspár volt, akiket ugyancsak lemészároltak a bankban a máig ismeretlen tettesek.

Magyar György lapunknak nyilatkozva nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, hogy mekkora összegű kártérítést kérnek megbízói a banktól. Mint mondta, az elhunytnak két gyermeke volt, és róluk tartósan gondoskodni kell, ezért várhatóan nem egy összegű kártérítésre, hanem életjáradékért perelik majd a bankot. Magyar ugyanakkor hozzátette: a pénzintézet vezetői készségesek, nyitottak minden megoldás előtt, úgyhogy az ügy jelenlegi állása szerint nem zárható ki, hogy sikerül peren kívüli megállapodásra jutniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?