Monarchiasirató

Ha a közgazdaságtan valamelyest is az általános műveltség része lenne, akkor John Maynard Keynes neve közismert volna. A 20. század egyik legnagyobb közgazdászaként dolgozta ki azt az elméletét, hogy az állam gazdasági aktivitása milyen módon tudja a gazdasági ciklusok negatív hatását ellensúlyozni. A „keynesiánus” gazdaságpolitika a gyakorlatban is teret nyert, és lényegében az „állam” rehabilitálását jelentette azzal a gazdaságpolitikával szemben, ami az államot csak a piacot megzavaró tényezőnek tekintette. 

De számunkra most nem ez a munkássága az érdekes, hanem amelyet még fiatalabb korában fejtett ki: John Maynard Keynes az első világháború alatt a brit Pénzügyminisztérium munkatársa volt, és ekként képviselte hazáját a versailles-i béketárgyalásokon. A győztesek önzésének az a szintje, amit ott tapasztalt, teljesen elkeserítette, úgyhogy csöndben távozott a posztjáról, majd pár hónap alatt megírta a „A békeszerződés gazdasági következményei” című művét, ami egy vádirat a versailles-i békerendszer ellen, egyben az 1914 előtti világ dicsőítése. 

A béketárgyalásokat egyszerűen „lidércnyomásosnak” nevezte, ahol a nemzeti önzés, a gonoszság és ostobaság visszafordíthatatlanul lerombolja azt az ingatag európai szabad piacot, ami addig kialakult. A veszteseket nem kivéreztetni kell, hanem integrálni; minél több az új határvonal, annál rosszabb Európának – ezek fő gondolatai a könyvének, ami száz év elteltével valószínűleg izgalmasabb olvasmány, mint megszületésekor volt, mert tele van ma is aktuális gondolatokkal és bevált jóslatokkal. 

Bár az Osztrák–Magyar Monarchiáról kevesebbet ír, inkább Németországgal foglalkozik, de hozzáállása egyértelmű: „Az emberiség gazdasági fejlődésének micsoda rendkívüli epizódja ért véget 1914 augusztusában!” Ahol bár Keynes szerint a népesség többsége keményen dolgozott és alacsony színvonalon élt, „nyitva állott a menekülés útja a felsőbb és a középosztályba”; „a határok és a vámok zavaró hatását a minimumra csökkentették”, „e hatalmas térségben szinte teljes vagyon- és személyi biztonság uralkodott”; és mindennek az értékét szerinte csak akkor fogjuk felismerni, ha már ettől megfosztottak minket. 

Magyar szemmel külön izgalmas, ahogy Keynes a versailles-i tárgyalók személyiségében is elmerül: Clemenceau-t lényegében erkölcstelen vénemberként festi le (lényegében ezekkel a szavakkal), Wilsont pedig egy ostoba pozőrnek. A gazdasági vitairatot tehát epés jellemrajzok teszik színessé. 

Ennek fényében különösen érdekes, hogy Keynesről fellelhető egy személyes magyarországi kapcsolódás is: Cambridge-ben jó barátságba került egy bizonyos Békássy Ferenccel, a King's College növendékével, akit ígéretes költőnek tartottak; Keynes meg is látogatta őt Magyarországon. Az első világháború kitörésekor a fiatal magyar a Monarchia önkéntesének állt, hiába próbálta erről Keynes lebeszélni. Békássy sorsa a bukovinai harcokban teljesült be, hősi halált halt. A cambridge-i hősi halottak emléktáblájára Békássy neve is felkerült, függetlenül attól, hogy az antant elleni harcokban esett el; Keynes pedig a „boldog békeidőkről” alkotott minden személyes és szakmai tapasztalatát a fent idézett remek könyvbe öntötte. 

Ami jelenleg csak egy brünni kiadó cseh fordításában érhető el, de a szlovák olvasók számára is tanulságos olvasmány lehetne. Ma ugyanis a szlovák közbeszédben a Monarchia a maradiság egyik szinonimája, amit az úgymond dinamikus, új nemzetállamok váltottak fel; erre a leegyszerűsítő sztereotípiára cáfol rá Keynes műve.