MKP-variációk

Mivel a Szlovákiában élő magyar közösség bármelyik más térségbeli társadalomhoz hasonlóan megoszlik a bal- és jobboldali, illetve liberális kötődésű szavazók között, ezért elvileg kézenfekvő megoldásként kínálkozna, hogy a „szlovák” pártokban legyenek magyar nemzetiségű politikusok. Az egyébként logikus elgondolás azért elvi lehetőség, mert a releváns szlovák pártok nem mutatnak iránta keresletet (a múltban épp ezért jöttek létre a magyar pártok, amelyek egyesülve eddig a leghatékonyabban tudták érvényesíteni a speciális kisebbségi érdekeket). Bár a hazai pártok jó részének jól jönnének a magyar szavazók, még racionálisan mérlegelve is arra jutnak, hogy magyar platformok vagy csak képviselői csoportok létrehozása, és főleg a magyar érdekek akár részbeni vállalása révén is több szavazatot veszthetnek, mint amennyit a magyaroktól nyernek.

A magyar pártoknak, amelyek – valljuk meg őszintén – inkább pártocskák lennének, ugyanúgy a fent leírt forgatókönyvvel kellene szembesülniük. Csak a szlovák pártokkal koalícióra lépve reménykedhetnének a hatékony érdekérvényesítésben, ettől azonban a partnerek félnének, vagy megpróbálnák egyoldalúan kihasználni a magyar felet, nem teljesítve követelései(nk) jó részét. Ebben az esetben az egységes magyar párt hatékonyabb, mint a két-három kisebb formáció. A két fenti variációnak azonban kétségkívül előnye lenne, hogy a szlovákiai magyar közéletben a politikai színtéren is pluralizmus és verseny uralkodna.

Ez végképp nem volt elmondható az „egységes” MKP-ról, amely baloldali, jobboldali, liberális eszmékből összedarált fasírt volt, amelyet kizárólag a nemzetiségi érdekképviselet kötőanyaga tartott egyben – legalábbis ideológiai szempontból. A pártnak igazából sem Bugár, sem Csáky vezetése alatt nem volt igazi stratégiája, amelyben világosan megjelölte volna, milyen Európai Uniót, Szlovákiát, magyar kisebbségvédelmi rendszert képzel el, s ezt pontosan milyen (gazdasági, politikai, jogi, adminisztratív) eszközökkel akarja elérni. Egy ilyen hibrid pártban ezt persze eleve lehetetlen lett volna megvalósítani, hiszen például egy politikai tömörülés nem képviselhet egyszerre baloldali és jobboldali gazdaságpolitikát (a kettő kizárja egymást).

Jöjjenek akkor a platformok! Csakhogy ezek általában nagy jobbközép (néppárt, kereszténydemokraták, konzervatívok) és baloldali (szociáldemokrata, szocialista) pártokon belül szoktak működni, nem pedig az egész demokratikus politikai spektrumot egy pártba gyömöszölve. Az MKP-n belüli baloldali és jobboldali platform így újból fából vaskarika lenne. Mégis a platformok léte lehet a kisebbik rossz, az egyetlen járható út az egységes párt megőrzésére. Feltéve, hogy megmaradnak a párt által deklarált hovatartozás (jobbközép) korlátain belül, és eszmékkel meg eszközökkel töltik meg őket, mert az nem elég, hogy lesz egy Bugár-féle, meg egy Csáky-féle platform, amelyek között mi is lenne a különbség?